Az új felsőoktatási államtitkár nem szereti az ultimátumokat, szerinte minden egyes hallgatót támogat az állam. Kis Norbert azt mondja, a keretszámok még jócskán növekedhetnek.
Az írás elterjedésekor ugyanúgy aggódott az emberiség az elbutulás miatt, mint most a digitália korában. Interjú Gyarmathy Éva pszichológussal.
Üzleti érdekek miatt verik szét a szakképzést. A problémára nem megoldás, hogy az úgynevezett hiányszakmákra több fiatalt képzünk ki. Kőművesek ugyanis vannak, csak nem a szakmájukban.
A digitális bennszülötteknek hiába magyarázzuk el a katedráról Gárdonyi nagyszerűségét, hasznosabb, ha feldolgoztatjuk velük a Facebookon az Egri csillagokat.
Egyre nagyobb az érdeklődés a kínai nyelv iránt, már egyes gimnáziumokban is tanulhatják a diákok. Kitartás kell hozzá, de akár még a pekingi tévébe is el lehet jutni műsorvezetőnek.
Kilépett az Újkorcsoportból, Polgár Dóra most saját maga épít új érdekvédelmi szervezetet a demokráciába született nemzedék számára.
Az alaptanterv eddig sem határozta meg az iskolai munkát, a most már János vitézt is nevesítő dokumentum elsősorban a tankönyvszerzőknek és a politikusoknak fontos.
A kormány amellett, hogy drasztikusan megvágja az államilag támogatott hallgatók számát, előre nem látható mértékben terheli meg a költségvetést. A hallgatóktól adó formájában szedik be a tartozásaikat.
A felsőoktatási törvény hamis mítoszokra épül, a pénzkivonás tönkreteheti a rendszert.
A főbb kérdéseikre hiába keresnek választ a végzős középiskolások az Educatio kiállításon.
A rendező szerint a politika állandóan átírja a történelmünket, és mindig is ránk akarta kényszeríteni a saját ideológiáját. Ha valaki elé tenne egy táska pénzt, szívesen megrendezné az Utas és holdvilágot is. Interjú.
A devizahitelben eladósodott családoktól várja el leginkább a kormány, hogy újabb hitelt vegyenek fel. A tandíj kompenzálására kialakított diákhitel rendszernek ugyanis épp ez a réteg a célcsoportja.
Nálunk a jövőben a többség fizet, Ausztriában viszont tandíj nélkül tanulhatnak a fiatalok. Igaz, ott a megélhetés költségét kell előteremteni.
A hallgatók többsége szeptembertől fizetni fog, nem is keveset, még ha a tandíj szót kerüli is a kormány. Ami Hoffmann-nál 45 ezer, az csak 30 ezer.
Két hete Hoffmann Rózsa még cáfolta az iskolák totális államosításáról szóló híreket. Majd Orbán rácáfolt. Mivel is jár ez?
Ha a szélsőjobb azt akarja, hogy rá figyeljenek, akkor elkezd engem cseszegetni – mondja Alföldi Róbert a botrányairól.
Tönkre lehet tenni az egész napos iskolát, ha az kötelező, az életpályamodell hiteltelenné válhat, ha túl merev és nem objektív – mondja Pokorni Zoltán, aki szerint a köznevelési törvényről szóló vita nem volt hiábavaló. A kommunistázást megbánta, de nem kellemes neki, hogy az MSZP rá hivatkozik.
Hiller István szerint vissza kell vonni a Hoffmann-tervet, már Orbán Viktor is elismerte: nincs rá pénz. A volt miniszter tagadja, hogy konspirációk lennének az ellenzék és egyes fideszes képviselők között.
A Hoffmann Rózsát támogató szakma hallgat, nem hajlandó vitázni – állítja Nahalka István oktatáskutató, a Kossuth téri civil tiltakozás egyik szervezője. Villáminterjú.
„Az értelmes munka sohasem teher, hanem hivatás, elköteleződés, életforma” – indokol az oktatási államtitkárság munkaanyaga.
Nem tetszik a fideszes képviselőknek a köznevelési törvény, de általános vitára alkalmasnak találták. Pokorni csak Orbán Viktor iránti lojalitásból bólintott rá.
Ne különcködj, tatásodj te is! – bíztatják egymást a Quimby frontemberei. Kiss Tibi és Varga Líviusz kimenti magát a szülinapi koncert helyszíne miatt, és felfesti vízióját a CD utáni korszakról. Interjú.
Paragrafusokkal szabályozná a kormány a gyermeki szófogadatlanságot, igaz, egyelőre nincs állami szankció a csínytevések ellen. A családjogász szerint a deklarációszerű törvénycikk nem új, és nincs is értelme.
Ma jelenik meg a Csík Zenekar legújabb, Lélekképek című albuma. Szabó Attila hegedűssel beszélgettünk az albumról, a Kispálról, a Quimbyről, a Fideszről és a Most múlik pontosan titkáról.