Török László

Török László

újságíró

Oroszország megerősíti nukleáris triádját, a fegyveres erők képességeit növelik, hogy fejlesszék a szárazföldről, tengerről és levegőből indítható nukleáris rakéták csapásmérő erejét – erről beszélt Vlagyimir Putyin az orosz szülőföld napjának tartott megemlékezés alkalmából a CNN beszémolója szerint.

2023. 02. 23. 07:48

Tengeri indítású, nagy távolságú precíziós rakétacsapások elpusztították az ukrán pilóta nélküli repülőgépek 383-as ezredének telepítési pontját Hmelnyickij város közelében, valamint egy tüzérségi lőszerraktárt a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij megyei Grecsani vasútállomásnál – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

Az ellenzéki, oroszbarátnak tartott SOR Párt több ezer híve tüntetett a moldovai főváros, Chisinau utcáin vasárnap délután az ország európai uniós integrációját támogató kormányzat ellen. A szervezők állítása szerint 40 ezren vehettek részt a megmozduláson, illetve a hatóságok állítólag további 10 ezer támogatójukat feltartóztatták útban a Dorin Recean kormányfő vezette kabinet és Maia Sandu elnök elleni demonstrációra.

Olvasói sztorik