A törvény nem ad semmilyen garanciát arra, hogy ne lehessen áthárítani az internetezőkre az új adót. Az sem kizárt, hogy a plafon többszörösét fizesse egy-egy előfizető.
Az eddigi liberalizációs törekvések helyett teljesen leszűkítenék a távszerencsejáték-piacot. Csak az állami tulajdonú cég és a koncesszióval rendelkező kaszinók rúghatnak majd labdába.
Az áruházlánc a vásárlások után nemcsak levásárolható pontokat ad, hanem lebeszélhető percekkel is igyekszik még jobban magához kötni törzsvásárlóit.
Bürokráciacsökkentést prédikál, de közben egyre újabb és újabb felesleges adminisztrációs kötelezettségeket ír elő a kormány a vállalkozásoknak.Most éppen a reklámok megrendelőinek.
Az első osztályú szekrénysor a szakértő vizsgálata szerint nem javítható, konstrukciós és tervezési hiba miatt. Az árusító cég állítja, a vásárló panaszai nem jogosak. Az ügy bíróságon.
Nekünk a jelenlegi magyar munkaerő-piaci adatok alapján a legjobb jóindulattal sem jött ki, hogyan lehetne ennyi foglalkoztatott.
A párt agrárpolitikusa azt mondja, átverés az újabb rezsicsökkentés. Méghozzá azért, mert korábban, az év elején a mostani árcsökkentésnél nagyobb áremelés volt.
Ma nem tudjuk, mekkora nyugdíjjáradékot kaphatunk időskorunkra az államtól, és hogy abból meg tudunk-e majd élni. Sokan látják úgy, hogy nem lesz elég a pénzük és hogy tovább kell dolgozniuk. Életfogytig. Ha bírják.
Ifjúsági szekrénysort rendelt egy nagycsalád, amit csak sokára kaptak meg. És akkor derült ki, hogy nem is az van a csomagban, amit kértek. Panaszuk kezelésével nem foglalkozik az online áruház.
Így mutat görbetükröt egy álláskereső jövendőbeli munkáltatónak: leírja, egyes helyeken mi mindent kell kiállnia annak, aki végre munkát kap.
Kőkeményen nyomulnak egyes telefonos értékesítők: vannak, akik bosszantó néma hívásokat kapnak, másoknál ismeretlen csörgeti az amúgy titkosított telefonszámot.
Több mint 23 milliárd forintnyi adó sorsáról dönthettek volna a magyarok, de csak felerészben éltek a lehetőséggel.
Fura módját választotta az álláskeresésnek egy magyar férfi.
Nem bolondultunk meg, hogy így alig túl az iskolakezdésen már a szeretet ünnepét emlegetjük. Csak nyitott szemmel jártunk a boltban.
Úgy tűnik, elég ügyetlennek kell lenni ahhoz, hogy valakinél vagyonkontrollal járjon együtt a hazai papírpénzek cseréje. Vagyis hogy a körmére nézzenek az otthon tartott kápé miatt.
A budaörsi benzinkúton kissé becsapva, és nagyon leforrázva érezte magát olvasónk, amikor a kosárba tett, leakciózott Energizer elemmel sorra került a pénztárnál.
Olvasónk azt mondja, zsebbe adják a fizetése egy részét. A takarítócég vezetője szerint ez hazugság. Az ellenőrző szerv pedig nem vizsgálódik, mondván, nem is volt erre panasz.