Pénzügy
vásárlás, bolt,üzlet, akció (vásárlás, bolt,üzlet, akció)

Utolsó vasárnap – van, ahol extra akciókkal búcsúztatják

Az utolsó szabad vasárnapi vásárlás megmozgatta néhány kereskedelmi lánc fantáziáját, így akciókkal akarják emlékezetessé tenni 2015. március 8-át.

Korábban a témában:

A mostani vasárnap több szempontból is különleges nap. Az első tavaszi hétvége, és nőnap. No és az utolsó olyan vasárnap, amikor még szabadon nyitva tarthatnak a magyar kereskedők, mindenféle megkötöttség nélkül.
Mint tudjuk, az alkalom szüli az akciót – néhányan kifejezetten az utolsó szabad vasárnapot tették a marketing középpontjába.

Így tett a Kika is, ahol „őrült vasárnap” jeligére hirdettek 15-20 százalékos akciót.

kika utolsó vasárnap (kika, utolsó vasárnap) 

A Tescónál pedig “Viszlát Vasárnap” szlogennel 20-40 százalékos extra kedvezménykuponokkal rukkoltak ki. A sajtóosztály megkeresésünkre azt írta, az érdeklődők a március 5-én megjelenő akciós újságból, az áruházakba március 6-án kiszállított kuponfüzetekből, újságból kivágva, illetve a hírlevélként kiküldött verziót kinyomtatva juthatnak a kuponokhoz. Vasárnapi felhasználás esetén extra 100 Clubcard pontjóváírás is jár.

tesco utolsó vasárnap (tesco, utolsó vasárnap) 

Megkeresésünkre a DM azt írta, jelenleg is több promóció is fut náluk, azonban kifejezetten az utolsó vasárnapra hivatkozva külön akciót nem szerveztek. A Lidl is hasonlóan nyilatkozott lapunknak, tavaszi, nőnapi és éppen vasárnap kezdőd akcióik vannak, de nem az utolsó vasárnap került a náluk sem a fókuszba.

A CBA kommunikációs vezetője azt mondta, központi akció náluk sem lesz ebből az alkalomból. Fodor Attila rákérdezett legnagyobb partnereikre is, de azt a választ kapta, hogy ők sem készülnek külön erre a napra. Viszont ettől függetlenül nem zárta ki, hogy esetleg a franchise partnerek közül mégis lesznek, akik akcióval várják majd a vásárlókat.

A többi megkeresett áruházlánc nem válaszolt kérdésünkre (iil. a Penny hárított, ahogy máskos ir), így honlapjukon néztünk körül. Az Auchan oldalán nem leltük nyomát utolsó vasárnapi akciónak. Az Aldinál van ugyan vasárnapi akció, de nem utolsó jeligére és a Coopnál is csak a szokásos hétvégi akciókat tüntették fel. Megnéztük még a Metró oldalát, de nem találtunk hétvégi akciót, ahogy a Pennynél, Reálnál, Ikeánál sem.

Vicces vasárnap

A bevásárlóközpontok közül semmi vasárnapi extrát nem találtunk vasárnapra például az Arena Plaza a Csepel Pláza vagy az Árkád oldalán, de több vidéki pláza weblapján sem. Viszont az Alleeban 20 százalékos vasárnapi akció van. Igaz, ez minden vasárnap volt eddig. Amit egy kicsit viccesnek találtunk, hogy továbbra is ajánlják, iratkozzunk fel a hírlevelükre, amelyben a többi vasárnapi akciót tudhatjuk meg. Pedig ilyen nyilván nem lesz többet.

allee vasárnap (allee, vasárnap) 

A többi boltban sem jelzik egyelőre a rendszeres vasárnapi akciók kapcsán, hogy azok megszűnnének. De jövő héten majd biztosan korrigálnak.

Ha ön felfedezett még olyan üzletet, ahol extra utolsó vasárnapi ajánlattal várják a vásárlókat, írja meg kommentben! Hadd tudja meg más is!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Brüsszel, 2018. november 25.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) érkezik a rendkívüli Brexit-csúcsra Brüsszelben 2018. november 25-én. Mellette Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (b) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.