Rugli Tamás
újságíró
2018 óta tagja a 24.hu szerkesztőségének, a mindenes szereptől indulva az utóbbi években a közélet mellett kötött ki. A közéletet viszont egy hatalmas ernyőnek tartja, amely alatt megfér a parlament és a jogszabályok, a pártok mellett helyezkedő hírességek és az ő motivációik, politikusok képtelen állításainak feldolgozása és a választási esélylatolgatás – de az olyan húsba vágó témák is, mint a háború, a gyermekvédelem vagy más kiszolgáltatott csoportok bemutatása. Minden érdekli ezek közül, de a leginkább azt szereti, amikor lehetősége van rámutatni az ellátórendszer visszásságaira. Pályája eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a család történetét bemutató cikke hatására felgyorsult a bürokrácia, és napokon belül el tudtak helyezni a megfelelő otthonban egy állandó gondozásra szoruló asszonyt, akit a megelőző húsz évben otthon kellett ápoljon testvére és annak felesége. Utóbbiak két évtized után mehettek el végre békében nyaralni. Mindezek mellett Tomi volt, hogy a Ziccerben is felbukkant, szökőévente az írásaival is találkozhatunk a sportrovatban, ahol kizárólag a Barcelonáról igyekszik szépeket írni, már amennyiben az lehetséges.
- 18:58 Adam Scott elment a Hellraiser 6 meghallgatására, pedig a Hellraiser 4-ben meghalt
- 18:26 Szoboszlai gólja és gólpassza is kevés volt a rangadón
- 18:09 Kigyulladt kisbusz miatt teljes útzár az M5-ösön
- 18:00 Súlyos betegségben elhunyt Pálfalvi Lajos műfordító
- 17:58 Argentin védőt honosított a Fradi, majd elgázolta az Újpestet
- 17:39 Hármas karambol az M7-esen, több mint 7 km-es a torlódás
- 17:35 Hatoslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 17:28 Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se
- 17:27 „Az NKA támogatásából személyesen semmilyen anyagi részesedésem nem származott” – Mága Zoltán magyarázza a bizonyítványát az NKA-botrányban
- 16:58 A tartós stressz olyan, mintha folyamatos életveszélyben lennénk
- 16:23 Videó: lángokban állt és leégett egy történelmi templom Franciaországban
- 16:13 Egy bőrszoknya online értékelése miatt toloncolnak ki egy férfit Oroszországból
- 15:50 Véletlenül egy világháborús lőszer fölött raktak tábortüzet, öt kamaszt vittek kórházba
- 15:47 Heti előrejelzés: a hét elején jön a nyár, de később lehűlés és eső is érkezik
- 15:43 „Ez az óra rémisztő” – mondta a diákoknak a tanárnő, aki gint ivott egy vizespalackból, majd a vécében hányt
- 13:03 Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
- 10:23 Magyar Péternek nem tetszik, hogy Karácsony rendszerzáró bulit hirdetett
- 09:48 Árpa Attila: Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve
- 09:28 „Kipukkadt a lufi” – Gulyás Gergely fotói lepték el a Mediaworks honlapját, hekkertámadás érhette a fideszes lapok kiadóját
- 11:39 Buszbaleset Dobronyánál: magyarok, lengyelek, ukránok és szlovákok utaztak a járművön
- 06:35 Hamarosan esők érkeznek, mutatjuk a részleteket
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 08:11 Megcsípte egy szúnyog a 12 éves Bélát, térdtől lefelé lebénult a lába
- 08:57 Rendszerzáró örömkoncertet hirdetett Karácsony Gergely
- 17:28 Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se