Nagyvilág

Szétverték Szabadka magyar nyelvű tábláját, mellette a szerb szöveg sértetlen maradt

Pásztor István / Facebook
Pásztor István / Facebook

Ismeretlen tettesek megrongálták Szabadka magyar nyelvű, magyar nemzeti színekben világító tábláját a békovai körforgalomnál – írja a Szabad Magyar Szó közlése alapján a 444.

A vajdasági lap azt írja, előfordult már korábban is, hogy megrongálták a táblákat, de akkor jellemzően a magyar mellett lévő szerb felirat is a vandálok áldozatául esett, most viszont utóbbi sértetlen maradt, miközben utóbbit ripityára törték. A történtekkel kapcsolatban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tett közzé bejegyzést a Facebookon. Szerinte az elkövetők Aleksandar Vučić szerb elnöknek üzentek, akit szeptember elsején díszpolgári címmel tüntettek ki Szabadkán, és aki ezen alkalomból azt mondta, támogatja a magyar nyelvű Szabadka-feliratok kihelyezését a magyar zászló színeiben.

„Vučić elnöknek üzentek, de nekünk jobban fáj. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra új fényében díszeleghessenek a Szabadka feliratú táblák, és hogy az elkövetők elnyerjék méltó büntetésüket. A vandalizmusnak véget kell vetni bárki részéről jön is az. Remélem, Vučić elnök érti az elkövetők neki szánt üzenetét és meg is válaszolja. Mi pedig itt maradunk és nem megyünk sehova” – mondta Pásztor István, míg a VMSZ alelnöke, Pásztor Bálint a tábla helyreállításával kapcsolatban úgy fogalmazott:

Rövid időn belül újra állni fog! És ahányszor csak kell újra és újra!

A Szabad Magyar Szó szerint azóta az is kiderült, hogy nemcsak Békovánál, hanem Palicson is megrongálták a magyar Szabadka-feliratot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik