Nyomott áron eladta az állam a Nadap-széli hotelt egy volt belügyi vezetőnek, egy másikon keresztül háromszor annyi pénzt dobott utána, hogy teniszpályás-wellnesses vadászközponttá építhessék át. A nadapiak közben alighanem búcsúzhatnak az erdőtől, amely a vadászok terepe lesz. Első kézből podcast.
A Telex kérdésére Gulyás Gergely leszögezi: sem kormányülésen, sem Fidesz-elnökségin nem merült fel az az ellenzéki polgármesterek körében terjedő terv, hogy az Alaptörvény módosításával megszüntessék a közvetlen polgármesterválasztást, és a megválasztott képviselőtestületek kezébe adják át ezt a lehetőséget, sem a főváros, sem más települések esetében.
Gulyás Gergely a 24.hu kérdésére semmi különöset nem lát abban, hogy a kormány központi október 23-ai rendezvénye Orbán Viktor zalaegerszegi beszéde lesz: azt is felhozza, hogy ő például a műszaki egyetemen beszél szombaton és kormánytag, és azt is, hogy nyolcmillió magyar Budapesten kívül lakik.
Hiteltelen a pedagógus szakszervezetek pozíciója, mert tavasszal azoknak a baloldali pártoknak kampányolnak, akik mindent megtesznek, hogy ne legyen forrás a pedagógus-béremelésre – reagált a PSZ szombat délelőtti követeléseire Gulyás Gergely, majd azt mondta, ő maga is találkozott a héten a Nemzeti Pedagógus Kar vezetőjével, de a szakszervezetekkel egyeztetni a szaktárca dolga.
A szankciós infláció felemlegetésével kezd Gulyás Gergely, majd három gazdasági intézkedésről számol be: a kis és közepes vállalkozások hiteleire is hitelstop jön, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramját és gyármentő programot hirdetünk – utóbbiról délelőtt már beszámoltunk.
A változó kamatozású hitelek kamatát 7,78 százalékon rögzítik, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramját, és jön a nagyvállalatokat segítő gyármentő program. Nagy Márton úgy gondolja, a recessziót elkerüli Magyarország, de az infláció még nőhet. Gulyás Gergely elhibázottnak nevezte az orosz háborút, de nem lát párhuzamot az ’56-os és a mostani nyugati szerep között.
Minden híradó ugyanúgy működik: szerkesztők választásai mentén, az M1 esetében pedig neki nem szerkeszteni és témákat választani, csupán azokat összekötni volt a feladata – mondja Németh Balázs, aki utólag sem illeti kritikával azt a nyolc évet, amíg az állami hírtelevízió egyik arca volt. Szeptember eleje óta a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőcégének vezérigazgatójaként dolgozik, amiről azt gondolja: ha nem sikerül tartani a költségeket, még süllyesztő is lehet a pályáján, ám ha ugródeszkának bizonyul, reméli, hogy a média helyett egyenesen Orbán Viktor mellé repíti majd.