Nagyvilág

Az amerikaiakat evakuálták éjjel Szudánból, a franciák mentőakciója zajlik, miután harcok robbantak ki az ország két hadserege között

Száznál is több áldozata van a négy éve katonai vezetés alatt álló ország két fegyveres szervezete között zajló összecsapásnak.

Chinook helikopterek a kartúmi amerikai nagykövetség 70 munkatársát és családtagjaikat menekítették ki vasárnapra virradó éjjel Szudán fővárosából. Az ország két hadserege között kirobbant fegyveres összecsapásoknak száznál is több áldozata van, az Egyesült Királyság azt kéri az országban tartózkodó állampolgáraitól, maradjanak zárt ajtók mögött, Franciaország pedig jelenleg is zajló mentőakciót indított saját és szövetségeseinek állampolgáraiért, utóbbiról egyelőre nem hozva nyilvánosságra több részletet.

De miért van egy országnak két hadserege? A szudániak 2019-ben tömegtüntetéseken követelték a csaknem három évtizede uralkodó elnök, Omar al-Bashir távozását, mire a hadsereg megpuccsolta őt és a civilek bevonásával alakított kormányt. 2021-ben ezt egy újabb puccsal egy katonai tanácsra váltotta Abdel Fattah al-Burhan tábornok, Szudán tulajdonképpeni mostani elnöke. A mostani összecsapások közte és az általa irányított hadsereg, illetve az azzal párhuzamosan létező Rapid Support Forces (RSF) között törtek ki, utóbbit Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezeti. Az RSF könyörtelen, etnikai tisztogatással is vádolt milíciából szerveződött hivatalos fegyveres erővé. A mostani összetűzés, amelynek napok alatt legalább száz civil esett áldozatául, amiatt tört ki, hogy az RSF úgy csoportosította át csapatait az országban, amit a hagyományos hadsereg fenyegetőnek ítélt magára nézve – a felek egymást vádolják azzal, hogy a másik lőtt először.

Az ország hivatalos nyelve az arab mellett az angol, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mellett a térségben (Dzsibutiban) katonai bázissal is rendelkező Franciaország befolyása aktív. Az azonnali tűzszünet mellett a nyugati nagyhatalmak mind azt szeretnék, ha a két katonai vezető tárgyalóasztalhoz ülne, egyelőre csekély sikerrel.

(BBC, Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik