Kéne egy női miniszterelnök. Kéne egy női miniszterelnök? Nagyinterjú az Együtt-PM vagy ilyen (országgyűlési), vagy olyan (brüsszeli) képviselőjével, aki huszonöt év alatt Orbán mellől ért át Bajnaihoz. Oxigénpalack nélkül.
Épp ma tíz éve, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Jó ez nekünk? Gyarmattá lettünk, vagy szívjuk a német adófizetők vérét? Villáminterjú egy kiugrott Fidesz-alapítóval, ki mostanság a magyar Európa Társaság elnöke.
Lassan érő vendettát hoz a választási vereség a szoci vezérkarra? Jön Rémusz és Hiszékeny? Pár hét fasisztázás, aztán arccal a szegények felé? Gyurcsány a múlt, Orbán a példa? Lúzerpárt? A szocik választmányi elnökével nagyinterjúztunk.
Bajnai Batman, és egyre lazul. A végén még főpolgármester lesz belőle. Vagy legalábbis jelölt. Villáminterjú az Együtt társelnökével, aki hétnyi spéttel kerülhet az új Országgyűlésbe.
Vérét adta a Fideszért, mégis kimaradt az új Országgyűlésből. Hogy a túróba’ van ez? Villáminterjú.
Egyetlen liberálisként került az Országgyűlésbe, s most három frakció is tárt karokkal várja. Melyiket választja? Villáminterjú.
Tizenhatan indultak neki 2010-ben az Országgyűlésnek, de mára egyedül ő maradt. Miért is? Faszságozós cikluszáró nagyinterjú az LMP vezetőjével, társelnökével.
Örömmel értesítem, hogy Magyarország Köztársasági Elnöke Önt honosította.
Gyurcsány a plüssbékának magyarázott, az LMP vetít, Schmuck szocit csókolt, Thürmer mézzel eszi az epret, az erősek pedig összefognak. Kampányfinis.
Kíváncsiak, hogy jön Sztív Dzsobsz a Turulhoz? Hitték volna, hogy kampányban elbújnak a jelöltek? Láttak már kenyérbeles vitézt? És vaskeresztes negyvenest? Nagytotálos riport Tatabányáról.
„Én csak azért vagyok bent, hogy az iroda ne legyen üres.” Gyöngyösig autóztunk ezért a dumáért. Aztán pedig Patáig, hogy lássuk, mi a helyzet három évvel a gárdafelvonulás után. Nagytotálos választási riport a hevesi kettesből.
Államtitkárként nekiment Orbán Viktornak, leoligarcházott erős embereket, s a végén vereséget szenvedett. Most várja, hogy összeomoljon a rendszer. Villáminterjú.
És Gyurcsány milyen állat? S Varga Misi? Nagyinterjú Debrecen első emberével, aki elhagyva a polgármesterséget kormányzati szupercsapat élére készül.
Ünnepi percről percre hagymával, Orbánnal, Botkával, Rogán cumiztatásával, Szél Betti szájzárával.
Király Jenny illegalitásban, Áder majdnem a levegőben, Gőgös a kocsmában, Navracsics és Kovács apátiában. Választási Nagytotál a Veszprém megyei négyesből.
Épp egy éve riportozták a minap leszúrt Bélát. Íme a dolgozat. Alibiből Matinézunk.
Mondják rá, ő Bajnai esze. Ami biztos: az Együtt 2014 társelnöke. Ami szinte biztos: előlép eddigi háttéremberi szerepéből. Interjú Szigetvári Viktorral.
Jöhet a szardobálás? Itt a ciklus legeslegutolsó polgármester-választása. Nagytotálos riport.
Na, jót röhögött mindenki Matyi bácsin?
Józsa, Simon… Ki lesz a harmadik és a negyedik?
Bokros „jó szívvel ajánlja” a választóknak az Összefogást. Cserébe négyet kért.