Hódmezővásárhelyiek beszámolója szerint önkormányzati adatgyűjtésnek álcázva próbáltak ajánlásokat gyűjteni az időközi polgármester-választás harmadik indulójának.
Az áldozatok száma valójában ennél is nagyobb lehet.
A demokraták és a republikánusok ideiglenes megállapodással biztosítják a hivatalok működését.
Fejenként évente több mint egymillió forintot adóznak a magyarok azért, hogy a kormány lehívhassa az orosz hitelt – közölte az ellenzéki párt.
Már ha a kormánypárt képviselői részt vesznek a rendkívüli ülésen, amire kicsi az esély.
A harmadrendű vádlott azt mondta, nem tudta, hogy a kamiont nem lehet szellőztetni.
Sajnálják, hogy az EU pénzt ad a védelemben részesülők ellátására.
Az időponthoz kötött útlevél- és vízumügyintézést így is folytatják.
A kormányt az is érdekli, hogy milyen az idősek jövőképe, kire szavaznak és honnan tájékozódnak.
Minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni Navalnijt az orosz elnökválasztás előtt.
Kivezették a Mike Pence beszéde miatt tiltakozó arab képviselőket a Kneszet üléséről, mire az amerikai alelnök a demokráciát méltatta.
B. Imre a tragédia előtt egymillió kilométert vezetett balesetmentesen.
Orbán Viktor ennek ellenére helyeselte azt, hogy gumikiszúrással és fenyegetőzve tiltakoztak ellenük.
Egy ember pedig súlyos fagyási sérülést szenvedett.
Alekszej Navalnij tüntetést szervez és az elnökválasztás bojkottjára szólít fel.
Olyan értelmetlen feltételeket szabtak, aminek csak egy beszállító tud megfelelni.