Közélet

Újabb kitiltási botrányba torkollhat a NAV nyomtatóvásárlása

Olyan értelmetlen feltételeket szabtak, aminek csak egy beszállító tud megfelelni.

Minden bizonnyal csak a Xerox Magyarország felel meg annak a közbeszerzésnek, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal írt ki csaknem kétezer nyomtató beszerzésére és üzemeltetésére. Az Index becslése szerint áfával 1,7 milliárd forint körül lehet a beszerzés értéke, emellett az állam vállalja, hogy legalább 200 milliót elkölt majd az üzemeltetésre.

A közbeszerzést egy Tiborcz István-közeli cég, az Ész-Ker segítette. A határidőt igencsak szűkre szabták: december 22-én küldték ki a felhívást, és január 9-én már le is járt volna a határidő, de egy nappal előtte kitolták 16-ra.

Az adóhivatal furcsa megkötéseket szabott, így például azt, hogy csak 415×425 milliméter méretűek, vagy legfeljebb 21 kilósak lehetnek az eszközök. De azt is megadják, hogy a nyomtatókban lévő processzor milyen erős lehet, holott ez teljesen mindegy – a lényeg az, hogy maga a berendezés milyen sebességgel nyomtat. Erre egyébként az érdeklődők is rákérdeztek, jelezve, hogy a processzor órajele és a berendezés teljesítménye között nincs közvetlen összefüggés, de a NAV erre csak annyit válaszolt, hogy jogszerűen állította össze a műszaki leírást.

Mindezeknek csak két Xerox típus felel meg. Bár ezeket több forgalmazótól is meg lehet vásárolni, a NAV különböző kiegészítőket is meghatározott. Mivel központosított közbeszerzésről van szó, olyan cégek indulhatnak, akik feltöltik árlistájukat a központi közbeszerzési adatbázisba, amiből kiderül, hogy csak a Xerox Magyarországnak van az összes kívánt terméke belistázva.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Xerox Hungary Kft. helyzetbe hozása az amerikai antikorrupciós törvénybe (Foreign Corrupt Practices Act, FCPA) ütközhet, amelynek a magyar cég a hatálya alá esik, lévén az anyavállalata amerikai székhelyű. A NAV a Xerox partnereként szintén szankcionálható.

Az FCPA alapján súlyos bírságokkal és retorziókkal sújthatják azokat a vállalatokat és alkalmazottaikat, amelyek külföldi tevékenységük során korrupcióként definiálható cselekményt vagy annak kísérletét követik el, a külföldi illetőségű közreműködőket pedig az Egyesült Államokban található vagyontárgyaik, bankszámláik elkobzásával és befagyasztásával, valamint az országból való kitiltással sújthatják.

A 2014-es kitiltási botrány nyomán több magyar tisztviselő között kitiltották az Egyesült Államokból Vida Ildikó NAV-elnököt azután, hogy az amerikai tulajdonú Bunge jelezte: azzal keresték meg őket, hogy vezető beosztású hivatalos személyek megvesztegetésével el lehet intézni, hogy a magyar kormány csökkentse az étolaj áfáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik