Jó vagy rossz hogy bárki bármit kitehet? – teszi fel a kérdést Karafiáth Orsolya saját tapasztalatai alapján (is).
Évről évre nagyobb kaland a tó partján valami ehetőt leakasztani.
A Palmer-ügy valóban borzalmas, ám arra sajnos ritkán kapjuk fel a fejünket, ha a közvetlen közelünkben, kevésbé „nagyszabású” állatokkal történik kegyetlenség. Karafiáth Orsolya írása.
A nők egyenjogúságáért küzdő feministák pedig nem zsíros hajú, kövér szörnyek, és nem, nem azzal lehetne őket „meggyógyítani”, ha valaki végre jól meg…ná őket. Terjed a női antifeminista mozgalom.
Nem tudok vezetni, de egészen tavalyig elvoltam a vonatozással.
Kijátszhatatlan munkahely, vakáció alatt is megcsörrenő telefon, Facebookon támadó főnök. Nem is olyan egyszerű manapság szabadságra menni.
Pintér Sándor 2010-ben erősen indított, mikor kijelentette, két héten belül rend lesz. Azóta öt hosszú és mozgalmas év telt el, és a hőn áhított rend ugyan hol van?
Egy elkeseredett felhívás kering a Facebookon, rengeteg kétségbeesett sorstárs kommentjével.
A humor sokszor fegyver, az utolsó, kétségbeesett fegyver, ami még talán képes arra, hogy sokakat kimozdítson a holtpontról.
Nem azt mondom, hogy felesleges erőfeszítés lépni, cselekedni, választ adni, provokálni.
A pannonhalmi botrány jó ürügy a bűnbakképzésre, lehet borzadva sutyorogni és vádolni. De hol végződik a karizmatikus tanár és hol kezdődik az érzelmi zsaroló?
Na, ez fogós kérdés. Arra ugye könnyebb válaszolni, hogy kit nem. Nem szeret senkit, aki gyenge, elesett, máshonnan jön, más.
Vajon mennyire motiváló éhbérért robotolni, kifizetetlen túlórapénzeket kajtatni, csak hogy az ember éhen ne haljon?
Lett volna a magyarázkodásnál elegánsabb megoldás is.
Aki mondjuk évente csak a Könyvhét és a fesztivál eseményéire kukkant ki, joggal gondolhatja, hogy a szakmában minden rendben van.
Veszélyes dolog hősnek, idolnak feltüntetni a pornóipar résztvevőit, hát még teljesen természetesnek, megbecsült szakmának beállítani a ténykedésüket.
Ahogy a világ egyre bizonytalanabb lesz körülöttünk, úgy válhatunk egyre könnyebben a szemfényvesztők áldozataivá.
Azt, hogy miként vélekedünk az öngyilkosságról, nagyon nagy mértékben befolyásolja, hogy a média mit közvetít felénk. Nagyon a felelőssége. Főképp egy olyan országban, ami vezető helyen áll az öngyilkosságok terén.
Az alkoholbeteg általában szégyelli az állapotát. Ha szembesítik vele, konokul tagad. „Megiszom a magamét – mondja – de ez nem befolyásolja a munkámat.” Vagy próbálja összezsugorítani a bajt, relativizálni a problémát: „Mindenki iszik.” Ez a fajta magatartás vezet a zugiváshoz is.
Balázséknak nem esik nehezükre a bántás, nem először nyilvánulnak meg alpári, bunkó, macsó módon.
Minden ünnep annyit ér, amennyi tartalommal megtöltjük. Igaz ez a Nőnapra is.
Nagy kérdés, hogyan gondolkodunk a hagyományos és az alternatív gyógymódokról.
Akinek van annyi esze, mint egy tyúknak, nem kérkedik a kincseivel látványosan.
Karafiáth Orsolya első Hír24-es posztjában nem kíméli A szürke ötven árnyalatát.
