Amanda és Tito Watts, a jacksonville-i házaspár korábban a limonádé businessben utazott, utcai bódéjukban árulták a hűsítő italt. Aztán jött a nagy ötlet, amivel némileg több pénzt lehet keresni: exkluzív belépőket kezdtek el árulni egy cent híján száz dollárért – egyenesen a mennyországba. Vásárlóiknak azt is állították, a jegy színaranyból van, és hogy a férfi azokat magától Jézustól kapta a parkolóban. Több százan éltek a lehetőséggel, az üzlet valóban mennyeinek bizonyult.
Egészen addig, míg a napokban le nem tartóztatták őket.
Szimpla kis csalók – gondolhatnánk, és bolond az, aki bedőlt nekik. Érdekelne, hogy zajlanak majd le a tárgyalások, és mit találnak majd főbűnüknek. Azt nehéz lesz bizonyítani, hogy tényleg Jézus adta-e a kártyákat, azt már könnyebb, hogy nem aranyból vannak. Valószínűleg ez lesz az a banánhéj, amin elcsúsznak. Mert ha nem arany (és nem az), a csalás nyilvánvaló. A recept egyszerű volt, a középkori búcsúcédulák elvén alapult: annak idején az egyház teljesen hivatalosan árulta pénzért őket – megvásárlásuk automatikus bűnbocsánatot eredményezett. Ekkor lépett ugye a színre Luther Márton, és indult el a reformáció.
Tito Watts és Amanda
Profán a párhuzam, de ma, a csalók hálózatában Amanda és Tito csak kishal, nevet is rajtuk a világ, és kacag az áldozatokon is. Holott ahogy veszítjük el a biztos kapaszkodókat, ahogy a világ egyre bizonytalanabb lesz körülöttünk, úgy válhatunk egyre könnyebben mindannyian a szemfényvesztők áldozataivá. Mert hinni: jó. Hiszünk is, amiben csak lehet. Új fogyasztó varázsszerekben, fiatalságot varázsoló kapszulákban, legújabb fejlesztésekben. Életmódguruk, önjelölt vezetők nyomába szegődünk. Lelkesen leszünk a például a paleo életmód rabjai, követünk új irányokat – melynek „papjai” összeszedik a hiszékenység vámját bestsellerek, belépőjegyek és jogdíjak formájában. És az áltudományok képviselői, a téveszmék, fantazmagóriák kitalálói akár egész életükben fényesen élnek a hiszékenység árából, hiszen az remekül fizet. Arra most nem térnék ki, mert többször írtam én magam is az utóbbi időben róla, és a média is tele volt az áldoktorok, kuruzslók eseteivel, akik csodás gyógyulást ígérnek, természetesen jó pénzért.
A leggyakoribb áldozatok a szegény, reménytelen sorsú emberek, akik mintegy az utolsó szalmaszélként kapaszkodnak, mondjuk egy piramisjáték nyújtotta lehetőségbe, a betegek, akik mindent megadnának az egészségükért, és az idős emberek.
Pszichológusok által alátámasztott tény, hogy idősödvén egyre többen sokkal pozitívabban szemlélik a világot. Ez egyrészt nagyon szuper, másrészt megvan a sötét oldala is: az idő előrehaladtával ez a szemlélet nagyobb hiszékenységhez vezet. Ahogy nő a világgal, a környezettel szembeni bizalom, úgy lehet a koros ember egyre hiszékenyebb is, kiszolgáltatván magát ezzel a csalóknak, szemfényvesztőknek is.
Fotó: Thinkstock
Egyik barátom nagymamájával történt meg az alábbi eset: a néni egyedül élt vidéki házában, a kis nyugdíjából. Akármilyen kevés volt ez a pénz, ő félre tudott tenni minden hónapban az unokája tovább tanulására. Ezt a pénzt a kályha mögött őrizgette. Egy nap két férfi csöngetett, hivatalosnak látszó igazolvány volt náluk. Azt állították, hogy az utóbbi időben a nyugdíjakat véletlenül hamis pénzben utalták ki, amivel ezután, ha fizet valaki, sajnos börtönnel honorálnak. A néni szó nélkül odaadta a havi nyugdíját. A két férfi azt kérte, keresse elő a rejtett pénzét is, és adja nekik, egyelőre csak bevizsgálásra. A néni megtette. Később kiderült, a két csaló ezt több faluban eljátszotta, óriási ügy lett a dologból, de a néni persze sose látta viszont a megtakarítását. Hasonlóan működik a dolog akkor is, amikor hetven-nyolcvan éves, egyedülálló idősek keresnek valakit, aki a gondjukat viselné. A tudományos vizsgálat idején MRI képeket készítettek, és ezekből kiderült, hogy egyszerűen nem vették észre a megbízhatatlanság egyértelmű jeleit sem: az ezért felelős agyi területek csökkent aktivitást mutattak.
Sok kiszolgáltatott idős ember esett már áldozatul örökségvadászoknak, piti tolvajoknak, holott a baj éberséggel kiküszöbölhető lett volna.
Jó ezzel tisztában lenni, és folyamatosan figyelni magunkat, őrizni egészséges szkepticizmusunkat. Persze ez ne csapjon át bezárkózottságba, örökös gyanakvásba, mert az meg elszigetel a környezetünktől, de nagyon fontos, hogy az idő múlásával se csökkenjen az éberségünk. Ennek vannak általános szabályai, amik közül a legfontosabb, hogy ami túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz.
Aztán persze az is lehet, hogy a mennyországban majd nagyot nézünk: a legjobb helyeken azok ülnek majd, akik nem sajnálták azt a csekély kis összeget az üdvösségért…
