Az Omega különleges zenekar, több okból is. A magyar rockegyüttesek közül ők vitték a legtöbbre Nyugat-Európában, ráadásul több mint ötven éve működnek, és ezt még világviszonyatban is legfeljebb a Rolling Stonesról lehet elmondani. Mondjuk, engem sohasem izgatott különösebben Kóbor János teljesítménye, de soha nem is idegesített fel, és ezzel valószínűleg nem csak én vagyok így.
Nem lehet vita ugyanis abban, hogy az Omega a hazai könnyűzenei legendák egyik leglegendásabbja, egyebek mellett azért, mert valahogy mindig sikerült felülemelkedniük azokon a kicsinyes harcokon, ami ugyanúgy jellemzi a magyar pop hétköznapjait, mint hogy olykor húrokat kell cserélni a gitáron. És a másik: az Omega több mint 50 évig nem politizált.
Hol van az megírva, hogy a művésznek – nem a munkájával, hanem a személyével – oda kellene állnia valamely politikai párt mellé? Azt hiszem sehol a demokratikus világban nincs az, mint nálunk: azaz ha nem adod le művészként nyilvánosan a voksodat a hatalmon lévőnek, akkor akár odáig juthatsz, hogy a megélhetésed veszélybe kerül. Az alkotói munka finanszírozásáról ne is álmodj, ha nem vagy hűséges, lojális és ennek nem adsz hangot! Láthatjuk, kik kapnak milliókat koncertekre, állami megrendeléseket, ilyen-olyan keretből összegeket. A hűség árát. És rengeteg művész beáll a sorba, belép akár befogott orral az MMA-ba (hallottam én már, hogy jaj, szégyellem a dolgot, de hát a havi fix…), és igen, fellép ott, ahol kell.
Talán ezért is furcsállottam a tavalyi Hősők terén megrendezett úgynevezett Szabadságkoncertet, ahol bizony nem Nagy Imre újratemetésének, hanem Orbán Viktor híres beszédének 25. évfordulójára emlékeztek – az Omegával. Az én ízlésemnek már az is sok volt, hogy épp Kóbor János ugráljon ott, ahol az ’56-os forradalom mártírjaitól búcsúztak 1989. június 16-án. Meg aztán azt végképp nem állíthatnánk, hogy az Omega olyan nagy ellenálló lett volna Kádár alatt. Állítólag jó buli volt…
Fotó: MTI
El is felejtettem volna ezt az egészet (majd pont az Omegán fogok bosszankodni!), de most megint Orbán Viktor árnyéka vetül az immár jócskán 70 felett járó régi csibészekre, és ez alól már nem lesz olyan könnyű kisétálni, mint tavaly. Hamarosan a felcsúti stadionban játszik az Omega, nem is akármilyen alkalomból: a sorsdöntőnek ígérkező finn-magyar Eb-selejtező focimeccs után! Na nem arról van szó, hogy ott lesz a rangadó, merthogy azt csak kivetítőről lehet megtekinteni.
Szóval, egy ilyen rendezvényen szerintem rangon aluli az Omega szereplése önmagában, ám azzal, hogy a helyszín a miniszterelnök házi futballpályája, mindjárt más megvilágításba kerül a dolog. Ha valaki erre azt mondja, hogy egy ilyen gesztus az Omega részéről nem hűségeskü Orbán Viktor mellett, az vagy végtelenül naiv, vagy végtelenül cinikus.
Így hát egyáltalán nem volt meglepő, pontosabban teljesen érthető gesztus, a basszusgitáros Mihály Tamás lépése, aki közölte, nem lép fel olyan “szimbolikus” helyen, ami ezer szállal kötődik a politikához. És persze az sem meglepő, hogy a koncert hírére rajongók sokasága fordult el az Omegától, Orbán talpnyalóinak titulálva őket (tulajdonképpen sehol nem olvastam olyan kommentet, ami Kóborék fellépését próbálta volna igazolni), és valószínűleg a régi nagy Omega-sláger, az Udvaribolond kenyere sem volt még ennyire népszerű.
Ami viszont meglepett, és végképp csalódást okozott, az a szánalmas magyarázkodás, ami e vihart követte. Kóbor János azzal jön, hogy “ebből az egészből Mihály Tomi csinált politikát”, meg hogy a koncertet “Makovecz Imre tiszteletére tartják”.
Ha ez így van, akkor már csak azt nem értem, hogy ezt miért nem mondták mindjárt az elején. Talán ez lett volna a meglepetés? Amit csak a koncert végén közöltek volna, ha nem kavar bele a basszusgitáros? És bár én nem vagyok Makovecz Imre munkásságának nagy ismerője, azt azért tudom, hogy a felcsúti stadion valójában teljes egészében nem is Makovecz munkája.
Azt hiszem, e magyarázkodásnál még az is elegánsabb lett volna, ha azok az Omega-tagok, akik részt vesznek ezen az eseményen, előtte nyílt levélben kérik felvételüket a Fideszbe. És persze tanulság is van: soha ne higgyünk annak a szókapcsolatnak, hogy “élő legenda”.
