Még azután is megütötte, hogy az idős nő földre került.
Egy külföldi férfi vesztette életét. Csak egyszer szólalt meg, a lakókat nem bántotta, de mindent ripityára tört, ami az útjába került.
Az apát azzal vádolják, hogy olyan erővel rázta meg kisfiát, hogy a baba – aki a fejét is beütötte – éjjel rosszul lett és meghalt. A fiatal szülő nem tartja magát bűnösnek.
Egy ember megsérült a balesetben.
Mobiltelefonnal ultrahangozott, csinált EKG-t és vérnyomás mérést – egyebek mellett így „kezelte” pácienseit.
Az emberöléssel megvádolt anyánál a Münchausen by proxy nevű bizarr szindrómát állapítottak meg, eszerint figyelmet és elismerést akart szerezni megbetegített gyerekein keresztül.
Az asszony könyörgött, hogy csak egy kevés pénzt hagyjon neki ételre. Dögölj éhen! – ezt a választ kapta. A támadó Tíz évet kapott.
Egy vendéglátóhely üzemeltetője keveredett vitába öt emberrel.
A történelem szakos pedagógus a gyanú szerint egy 13 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot.
A szülő négy éven át molesztálta gyermekét, leginkább amikor ittas volt. A kislány nem mert beszélni, de a jegyei romlani kezdtek és egészségügyi problémái lettek.
Nem vett neki üdítőt, ezért sértődött meg a támadó. A fiatal súlyosan megégett, de akár életveszélybe is kerülhetett volna, ha társai – kivéve a vádlott – nem rohannak azonnal segíteni.
„Nemcsak nekem, hanem többünknek húzogatta a melltartópántját, sőt a naplóval nemegyszer a fenekünkre csapott” – állítja a lány. Azt mondja, ezt jelezték az igazgatónak.
próbálták ellátni, de a fiatal hadonászott, ellenkezett. Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.