Belföld

Abszintot öntött barátjára és meggyújtotta a csongrádi fiú

Hamarosan bíróság elé állítanak egy fiatalt, aki abszintot öntött barátjára és meggyújtotta azt, miután összevesztek. A Csongrád Megyei Főügyészség szerdán közölte: vádat emeltek ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt.

A vádirat szerint a tizenéves fiú társaival szórakozott tavaly július 30-án, egy szőregi házibuliban. Mindannyian sokat ittak, majd elindultak Szeged belvárosa felé. Magukkal vitték a megmaradt italokat is, köztük egy üveg abszintot.

Szegedre érve folytatták az ivást, a vádlott ekkor veszett össze egyik társával.

Amiatt lett dühös, mert társa nem vett neki üdítőt.

A vita odáig fajult, hogy a fiú

 a padon félmeztelenül ülő sértett nyakára és hátára a fél literes üvegből mintegy 2 dl abszintot öntött, majd öngyújtóval meggyújtotta. Az alkohol végig folyt a sértett felsőtestén, azonnal meggyulladt és égni kezdett. A sértett megpróbálta előbb kezeivel, majd a földön hemperegve eloltani a lángot, illetőleg a társaság többi tagjai is odafutottak, és kezeikkel, valamint a sértettet egy ott levő, széttört dinnye levébe beleforgatva igyekeztek az égő abszintot eloltani. Ez mintegy 30 másodperc múlva sikerült, míg a vádlott mindezt végignézte, de az oltásban nem vett részt. Társai a fájdalomtól üvöltöző sértetthez mentőt akartak hívni, és egy szökőkútban hűtötték a megégett bőrét.

De a fiatal nem akarta, hogy segítséget hívjanak, elszaladt a helyszínről, mert körözés volt érvényben ellene. Három nap múlva rendőrök igazoltatták és meglátták rajta az égésnyomokat, végül így jutott el orvoshoz. Mint kiderült, súlyos sérüléseket szenvedett, a testfelületének tíz százalékát érintették az első-és másodfokú égési sebek.

Az ügyészség szerint a meggyújtott abszint akár életveszélyes sérülést is okozhatott volna. Ez csak azért nem történt meg, mert a segítségére siető társai viszonylag rövid időn belül eloltották a tüzet.

Az ügyet Szegedi Törvényszék tárgyalja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik