Belföld

Zagyvarékasi anyagyilkosság – elítélték a 91 késszúrással ölő fiatalokat

Ítéletet hirdetett a Szolnoki Törvényszék csütörtökön első fokon a zagyvarékasi gyilkosság ügyében. Két kamasz állt bíróság elé, az áldozat lánya és a barátja, akik a szakértő szerint 91 késszúrással meg a nőt, mert ellenezte a kapcsolatukat. A tiniket

társtettesként, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és az elsőrendű vádlottat – a gyilkosság idején mindössze 14 éves lányt – 9 év, akkor 16 éves barátját pedig 14 év fiatalkorúak börtönére ítélték. A döntés szerint legkorábban akkor szabadulhatnak, ha letöltötték büntetésük kétharmadát.A törvényszék 2017. február 10-én kezdte el tárgyalni az ügyet zárt ajtók mögött. A nyilvánosságot kegyeleti okokból zárták ki.  A döntés nem jogerős, a lány, védője és törvényes képviselője három nap gondolkodási időt kért, a fiú és ügyvédje pedig enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, rendőrök január végén egyik éjjel egy rövid közleményben számoltak be a brutális bűncselekményről. Akkor csak annyit közöltek, hogy hozzátartozói találtak rá az áldozatra zagyvarékasi otthonában, illetve, hogy keresik a támadóját. A másnap délelőtti tájékoztatásban viszont megdöbbentő információ szerepelt: eszerint az asszony mindössze 14 éves lányát és 16 éves barátját gyanúsítják. Az eddigi adatok szerint a halálos késelést vita előzte meg, a nőt többször megszúrták. Az áldozattal állítólag csaknem száz késszúrással végeztek.  A lányt eltiltották a barátjától, ebbe egyikük sem tudott belenyugodni.  A fiatalokat nevelőintézetben őrzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik