A baleset a dél-amerikai országban Salta városa mellett történt, a busz egy hídról zuhant le.
Az újonnan nyíló központokra 80 millió eurót csoportosítanak át az unió 2016-os költségvetéséből.
A Magyar Honvédség igent mondott a lélektani műveleti központnak, így a katonák öt napon keresztül a Mikulásgyárban teljesítenek szolgálatot.
A 36 éves pszichológus néhány éve veszítette el szüleit, egy hónapja szállították át Németországba, ahol életét vesztette, így már 61 főre nőtt a tragédia veszteséglistája.
A terrorszervezet a születési rendellenességekkel született gyerekekre fatvát mond ki, és 38 kisbabát már ki is végeztek – állítja egy iraki csoport.
A budapesti Olimpia, a Costes Downtown, a Kollázs – Four Seasons, a fehérvári 67 Étterem és Bistro, valamint a Sodexo szakmai séfje is indulhat az Onyx Étterem korábbi győztes szakácsa mellett a döntőben.
Tíz latin-amerikai országban, az Egyesült Államokban és Spanyolországban csaptak le gyermekpornográf hálózatra.
Lezárták az autópályát Budapest határában, mert hat személyautó ütközött.
A hétfő hajnali balesetben egy ember megsérült.
Tizenhét nőt választottak be helyi önkormányzatok képviselőtestületeibe, néhányuk nevét sem hozták nyilvánosságra.
Orbán Viktor és követői teljesen elszakadtak a magyar valóságtól. A fideszesek maguk teremtette démonokkal hadakoznak és nem létező sikerekről
A mozi az iszlám és a hagyományos szaúd-arábiai értékek mellett lesz elkötelezve.
A Horvátországgal közös határt zárják le vele.
