Baka F. Zoltán

Baka F. Zoltán

újságíró

Az Orbán-kormány elszámolja magát, ha abban bízik, hogy a korrupcióellenes törvények elfogadásával megtette a dolgát, és csak a pénz utalását kell várni. Az EU a jogszabályok végrehajtását ugyanolyan figyelemmel kíséri majd, mint a megalkotásukat, és ha hibát talál, leállítja az utalásokat – mondja a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

2022. 10. 19. 11:09

A szakértő szerint az orosz társadalmat eddig nem zilálták szét az uniós szankciók, viszont a katonai mozgósítás fordulatot hozhat, országszerte erősödhet az ellenállás. Moszkva elvágta a visszautat a nemzetközi együttműködési rendszerekbe, és félő, hogy Putyin esetleges távozása után egy még rosszabb korszak köszönthet Oroszországra.

2022. 10. 12. 11:01

A magát az elődjénél, a szervezetet 12 évig vezető volt fideszes képviselőnél, Domokos Lászlónál konzervatívabb szerepfelfogásúnak beállító számvevőszéki elnök nem kíván adótanácsokat osztogatni a kormánynak, ellenben módszertani újításokat vezet be az ÁSZ-nál, ahol az energiaválságra reagálva heti egy nap home office elrendelésén is elgondolkodott. Azt is elmondta, hol látja sérülékenynek a 2023-as költségvetést.

2022. 09. 16. 11:11
Olvasói sztorik