Felröppent a hír, miszerint a Mezőkövesd vezetőedzője Kecskemétre távozik...
2012. 09. 20. 10:43
Sporttörténelmi edzőmérkőzést játszott szerdán a Szeged 2011 és a Tisza Volán SC.
Megérkeztek magyar földre az 1979-ben, Barcelonában elhunyt Kocsis Sándor hamvai, ezzel a legendás Aranycsapat utolsó tagja is hazatért.
A Viktoria Plzen az Academia Coimbra ellen nyerhet, a Twente-Hannover mérkőzésen pedig gólok lesznek!
2012. 09. 20. 06:05
A szerb U20-válogatott az utolsó pillanatokban egyenlített Kecskeméten, a Regionális Bajnokság első meccsén.
Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben.
A tizenkilencszeres belga U21-válogatott Yulu-Matondótól elköszöntek Debrecenben.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Szigetszentmiklós hazai pályán 2-0-ra győzött a Veszprém FC ellen az NB II Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában. Érdekesség, hogy ez volt az SzTK első olyan meccse a szezonban, amely nem 2-1-re végződött. Szombat délután Hullám Attila szerzett vezetést a 17. percben, a középpályás Bali Péter passza után volt eredményes. Az első játékrészben fölényben is voltak a házigazdák, még akkor is, ha nem sok helyzet adódott. A fordulás után az átszervezett Veszprém irányított, de komoly lehetősége nem akadt. A hajrában viszont Besztercei Attila varázsolta Márkus Tibor fejére a labdát, a csatár pedig el is döntötte a találkozót.
A találkozóról készült összefoglaló, valamint Horváth Ferenc vezetőedző és Márkus Tibor gólszerző értékelése itt látható.
Sikerrel vette a Magyar Kupa második fordulóját a Siófok és a Békéscsaba.
A pécsi Horváth Zsolt bízik benne, hogy előbb-utóbb jobbra fordul a sorsa.
Kisorsolták a férfi teremlabdarúgó Magyar Kupa második fordulójának párosításait.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
David Suazo néhány napon keresztül a székesfehérváriakkal készült, olasz és magyar lapinformációk szerint a hondurasi válogatott csatár mégsem szerződik a Videotonhoz. A hírt a klub sajtófőnöke is megerősítette a SamsungSport.hu-nak.
Úgy tudni, a 32 éves támadó azért nem fogata el a magyar klub invitálását, mert a határidő lejárta miatt már nem tudták benevezni az Európa Ligába.
Bundagyanús a Paks és a Siófok hétvégi bajnoki mérkőzése az MLSZ hivatalos partnere szerint!
Sopronban még tart a bizalom Soós Imre vezetőedzővel szemben.
Ha csütörtökön aláírják a 33 éves középpályás szerződését, a Fradi ellen talán már játszhat is.
Pető Tamás edzőként is olyan sokra vinné, mint játékosként.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Kozármisleny hazai pályán 0-1-es félidő után 3-1-re nyert az újonc Csákvár ellen az NB II Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában.
Az első félidő helyzeteket tekintve kiegyenlített játékot eredményezett, mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, amelyekből a Csákvár egyet ki is használt. A baranyaiak játéka ekkor még nem volt olyan olajozott, mint megszokhattuk, de próbáltak kezdeményezni, játszani. Második félidei játékával megérdemelt győzelmet aratott a Kozármisleny, amely mind játékban, mind sebességben, mind koncentrációban egyértelműen ellenfele fölé kerekedett, és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. A szünet után fontos gólt szerzett Karacs Roland, így nem kellett futnia az eredmény után csapatának. A hazaiaknak szinte egy teljes félidejük volt, hogy egálról megnyerjék a találkozót.
2012. 09. 19. 12:35
A Magyar Kupa második fordulójában két mérkőzést már szerda délután lejátszanak.
A Videoton csütörtökön a belga Genk otthonában kezdi meg szereplését az Európa Liga csoportkörében.
Lehet, hogy műtét nélkül is gyógyítható a sérv.
A Diósgyőr befejezte az erősítést, és szinte biztos, hogy az őszi szezon hátralévő részét a jelenlegi csapattal fogja lejátszani.
Egervári szerint mindkét októberi meccset meg kellene nyerni, hogy maradjon esély.
Józsi György elmesélte, hogy az FTC holland edzője úgy látja a játék összefüggéseit, ahogyan az a mai modern futballnak megfelelő.
A mai napon folytatódnak a BL csoportkör első fordulói, és mi a Bayern és a Manchester meccsét vettük kicsit górcső alá...
2012. 09. 19. 06:00
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumbam a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 12:13 Tarr Zoltán: édesapámról is létezik 6-os karton, de nem volt ügynök
- 11:53 Három évtized után szállhat ki a hokivébéből a főszponzor, ha az oroszok visszatérnek
- 11:48 „Ókovács hűbérúrként kezelte az Operaházat” – az intézmény működését és a korábbi vezetést bírálta Harangozó Gyula
- 11:15 Ezért nem szabad megbolygatni a levélkupacokat a kertben
- 11:01 KSH: 31 százalékkal nőtt az új lakások száma
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 10:58 Egyre több a madárinfluenzás állat Magyarországon
- 10:54 Halálos autóbaleset történt a Velencei-tónál
- 10:50 „Ez a világ 3000 éve is egy szarfészek volt. A Viktor mit csinált, ami jó lenne?” – így szavaznak, ez érdekli a politikából a hajléktalanokat Magyarországon
- 10:20 Forma-1: végleges a szakítás, Ocon már nem vezet a szezonban
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 09:58 „Cserben hagytam a játékosokat” – mondta Gulácsiék edzője a súlyos BL-pofon után
- 09:37 Luxuskarácsony, elkényeztetett unokák – nem aratott osztatlan sikert a John Lewis idei reklámja
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a kongresszust
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”