Nagyvilág

Amerikai katonai források szerint mintegy 70 iraki kormányellenes felkelővel végeztek vasárnap az ország középső részén fekvő Ramádiban és környékén. Előzőleg helyi orvosok és lakosok 25 halottról tájékoztattak.
2005. 10. 17. 13:35
Az olasz baloldal által meghirdetett és finanszírozott népszavazáson a válaszadók 73,5 százaléka úgy döntött, Romano Prodi, az Európai Bizottság korábbi elnöke legyen a 2006-os választásokon Silvio Berlusconi kihívója.
2005. 10. 17. 10:24
Harminckét fogoly halt meg egy argentin börtönben egy lázadást követő tűzben - közölték helyi idő szerint vasárnap illetékesek. Idén már több börtönlázadás történt, az egyik Córdoba, a másik pedig Santa Fé tartományban.
2005. 10. 17. 08:23
Legkevesebb 40 ezren haltak meg a pakisztáni Kasmírban az október 8-i földrengésben, így az ország egészében a természeti katasztrófának összesen 53 ezer halálos áldozata volt - közölte a pakisztáni Kasmír tartomány regionális kormányzatának vezetője.
2005. 10. 17. 08:12
Sikeresen földet ért Belső-Mongóliában a második, ember irányította kínai űrhajó - közölte az Új Kína hírügynökség közép-európai idő szerint vasárnap este.
2005. 10. 17. 08:06
Kisiklott és felrobbant egy gyúlékony gázt tartalmazó tartálykocsi szombaton az egyesült államokbeli Texarkanában, egy ember életét vesztette, ezreket kellett kimenekíteni a környékről – írja az MTI.
2005. 10. 16. 10:40
Mintegy 10 millióan, a választásra jogosultak közel 65 százaléka adta le voksát szombaton Irakban az ország alkotmányáról tartott népszavazáson – írja a BBC. A hat halálos áldozatot követelő támadás és a választási bizottság tíz tagjának elrablása ellenére a szavazás a körülményekhez képest nyugalomban zajlott.
2005. 10. 16. 10:18
A szovjet Vörös Hadsereg veteránjainak és a nyugat-ukrajnai Ukrán Felkelő Hadsereg, az UPA veteránjainak támogatói csaptak össze Kijevben szombaton. A Vörös Hadsereg egykori katonáinak támogatói azért tiltakoznak, mert az UPA partizánjai azt akarják elérni, hogy őket is ismerjék el a II. világháború veteránjaiként és kapjanak ennek megfelelő szociális juttatásokat. Az önálló Ukrajnáért küzdő UPA partizánjai [...]
2005. 10. 16. 09:07
Történelmi népszavazás kezdődött szombaton reggel Irakban az ország új alkotmányáról. Rendkívüli biztonsági intézkedések között reggel hatkor nyíltak a szavazóhelyiségek.
2005. 10. 15. 09:15
Egy nappal a nagyszabású muszlim gerillatámadás után az orosz biztonsági erők pénteken ellenőrzésük alá vonták a helyzetet az észak-kaukázusi Kabard-Balkárföld fővárosában, ahol a halálos áldozatok száma már meghaladja a százat, gerillákat, rendőröket és civileket is beleértve.
2005. 10. 14. 20:11
A készülő német kormányban a koalíciós alku alapján a CDU adja a kancellárt, ám cserébe tizennégyből nyolc, köztük kulcsfontosságú miniszteri posztot a szociáldemokraták töltenek be. Az SPD már megnevezte jelöltjeit, a teljes névsor hétfőre várható.
2005. 10. 14. 17:17
Olvasói sztorik