Nagyvilág

Kis földrengés, nagy ijedtség az Égei-tenger partján

Földrengések borzolták az ott élők kedélyeit az Égei-tenger partvidékén. Személyi sérülés nem történt és az anyagi kár sem jelentős.

Egyidejűleg két nagyobb földrengés rázta meg hétfőn reggel az Égei-tengert és környékét. Az első, 5,7-es földmozgás epicentruma a tengerfenéken volt, s a török tengerpart közelében fekvő Izmir, Canakkale, Cesme, Ödemis és Torbali városokban is lehetett érezni. Izmírben, Törökország harmadik legnagyobb városában több ezer ember hagyta el otthonát, sokan még mindig félnek visszamenni az utcákról otthonaikba, mert újabb földmozgástól tartanak. Néhány török iskolában felfüggesztették az órákat, és a tanulókat kiküldték a kertbe, a helyi egyetemet pedig evakuálták.

Az első fölmozgást egy újabb, a Richter-skála szerinti 5,9-es rengés követte, melynek szintén a tenger alatt volt az epicentruma. Ennek nyomán több görög szigeten pánik tört ki, néhány ház megrongálódott, de az első jelentések szerint senki sem sérült meg.

A régióban kifejezetten gyakoriak a földrengések, 1999-ben több mint húszezer áldozatot követelt egy földmozgás Törökország észak-nyugati részén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik