Csaknem egy év után derült ki, hogy a moszkvai térfigyelő kamerákból 29 ezernek csak a dobozát szereltékfel. Az önkormányzatnak előre felvett filmeket közvetített a kivitelező.
A kínai hatóságok több információt kérnek a Google internetes szolgáltató cégtől, amely a hivatalos oldalán jelentette be: lehet, hogy kivonul az országból.
Törökország hazahívja nagykövetét Tel-Avivból, ha Izrael szerda estig nem rendezi a nagykövettel szembeni megalázó bánásmód keltette válságot - idézte az Anadolu török hírügynökség szerdán Abdullah Gül államfőt.
Több ezer lehet a haiti földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette ki szerdán egy katolikus segélyszervezet szóvivője egy amerikai lapnak nyilatkozva. Az amerikai kontinens legszegényebb országa nemzetközi segítséget kért.
Az iskolai tanterv részévé szeretnék tenni a Facebookot és a Twittert, illetve más közösségi oldalakat Nagy-Britanniában. Akár 2011-től már be is vezethetik az új tantárgyat, amit digitális kommunikációnak keresztelnének.
Megtalálták az impresszionista Claude Monet "Pourville-i tengerpart" című festményét, amit kilenc éve loptak el Poznan Nemzeti Múzeumából. A kép azért is képvisel nagy értéket Lengyelországban, mert ez az egyetlen Monet festményük.
Míg Magyarországon kezd lecsengeni a H1N1 első hulláma, Romániában most kezd igazán bedurvulni a járvány. Volt olyan nap, hogy kilencen haltak meg. Keleti szomszédunknál alacsony az oltottság.
Súlyos börtönbüntetést kapott két brit humanitárius pedofil, akik Albániában 6 és 9 év közötti fiúkkal fajtalankodtak. Az ügyre már 2005-ben fény derült, de azóta mindketten tagadják a vádakat.
A közkeletű magyaráztok ellenére a muszlim fiatalok nem a kilátástalanság miatt válnak a szélsőséges eszmék követőivé. Az elmúlt hónapok terrorista támadásait azonban jómódú radikálisok követték el - hívja fel a figyelmet Anne Applebaum Pulitzer-díjas publicista a washingtoni napilap véleményrovatában.
Egy elrejtett bomba végzett Irán egyik vezető tudósával, aki az atomprogram kulcsemberének számított. A helyi médiában már elindultak a találgatások arról, hogy kinek állt érdekében a merénylet.
Barack Obama további 33 milliárd dollárt csoportosítana át az afganisztáni és az iraki háború költségeinek fedezésére. Ugyanis a 2009 végén kiküldött csapatokat, akik összesen 30 ezer főt tesznek ki, ebből szeretné finanszírozni.
Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Haitit. Az áldozatok száma több száz, mások szerint akár több ezer is lehet. A földrengés a Richter-skála szerinti 7.0 fokozatú volt és több mint egy percig tartott.
Kedden ismét szövetségi bíróság elé került az azonos neműek közötti házasságkötés. A Kaliforniában zajló per kulcsfontosságú, az ügy valószínűleg az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságára kerül. Videó!
Alaposan megvizsgálja a Székely Szakasz, a Magyar Gárda székelyföldi szervezete azokat, akik csatlakozni szeretnének hozzájuk - írja az Adevarul, bukaresti lap.
A "szabadság-recesszió" korát éljük - állapítja meg a Freedom House "Szabadság a világban 2010" című világjelentése, amely szerint immár négy éve a demokrácia visszaszorulása és a szabad intézmények gyengülése figyelhető meg. A világ országainak közel fele ugyanakkor még így is szabadnak számít.
Elhunyt az Európai Unió csalásellenes hivatalának (OLAF) vezérigazgatója, Franz-Hermann Brüner - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben.
Megkorbácsolásra ítéltek két férfit a múlt héten Szomáliában szexuális vétségek miatt: egyikük udvarolni akart egy lánynak, a másik pedig titokban nősült.