Külföld

Egyre nagyobb elnyomásban élünk

admin
admin

2010. 01. 12. 11:41

A "szabadság-recesszió" korát éljük - állapítja meg a Freedom House "Szabadság a világban 2010" című világjelentése, amely szerint immár négy éve a demokrácia visszaszorulása és a szabad intézmények gyengülése figyelhető meg. A világ országainak közel fele ugyanakkor még így is szabadnak számít.

A Wall Street Journal című New York-i napilap ismerteti a Freedom House kedden nyilvánosságra hozott jelentését, amely szerint a hidegháború vége után megkezdődött globális demokratizálódási trend megfordulni látszik. A nemzetközi szervezet adatai szerint már negyedik éve tart a szabadság visszaszorulása.

A Szabadság a világban 2010 című dokumentum szerzői szerint a „szabadság-recesszió” korát éljük. A Freedom House arra figyelmeztet, hogy negyven éve nem fordult elő, hogy négy egymást követő évben a szabad intézmények gyengülését és a demokrácia visszaszorulását figyelték meg.

Ronald Reagen idején még abban a hiszemben próbáltuk jobbá tenni a világot, hogy a szabadság iránti igény univerzális, ma inkább próbáljuk elfogadni olyannak, amilyen – kommentálja a Wall Street Journal a Freedom House eredményeit. Megpróbáltuk az egyes országokat a liberális demokrácia felé terelni, de mára rájöttünk, hogy ezért túl magas árat kell fizetni. Közben a demokrácia ellenségei arra szövetkeztek, hogy lerombolják a hidegháborút követő korszak eredeményeit, sok esetben sikerrel – írja a lap.

Hazánk kiváló minősítésű

A washingtoni központú független kutatóintézet Magyarország 2009-as demokrácia-teljesítményét az előző két évhez hasonlóan a legmagasabb osztályzattal értékelte mindkét vonatkozásban, a politikai és a polgári jogok tekintetében (az 1-től 7-ig terjedő skálán ez 1-es osztályzatot jelent).
A demokrácia terjedését 1941 óta világszerte támogató nem kormányzati szervezet besorolása szerint Magyarország a vizsgált 194 országból azon 89 közé tartozik, amely szabadnak minősül. Egyelőre csak az államok besorolása ismert, a részletes országjelentéseket, köztük a magyarországi demokrácia helyzetének értékelését csak később, valószínűleg tavasszal teszi közzé a Freedom House.

A konzervatív napilap szerint a fordulat 2006-ban következett be, miután Bush elnök lemondott a demokrácia globális terjesztésének programjáról. A jelentés kiemeli, hogy a Barack Obama által meghirdetett diplomáciai fordulat ellenére Oroszországban, Venezuelában, Iránban és Kínában tavaly tovább nőtt az elnyomás mértéke.

A demokráciaindexet nézve továbbra is a Közel-Kelet számít a leginkább lemaradott térségnek. A régióban egyedül Izrael számít szabad országnak, míg a szomszédos arab országok többségében tovább csökkent a szabad intézmények szerepe. Kivételnek csak Irak és Libanon számít, amelyek Törökország mintájára megkezdték az iszlám demokrácia kiépítését.

Összességében azonban még mindig nem lesújtó a kép – jegyzi meg a The Wall Street Journal. Hála az 1989 utáni nagy demokratizálódási hullámnak, ma a világ országainak közel fele – 89 állam – szabadnak számít. Húsz éve ez még mindössze 61 országról volt elmondható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.