Nagyvilág

Több ezer halálos áldozat Haitin

Több ezer lehet a haiti földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette ki szerdán egy katolikus segélyszervezet szóvivője egy amerikai lapnak nyilatkozva. Az amerikai kontinens legszegényebb országa nemzetközi segítséget kért.

Sara Fajardo szóvivő a Los Angeles Timesnak nyilatkozott, és a szervezet haiti képviselőjére hivatkozott.

Raymond Alcide, Haiti washingtoni nagykövete azt mondta a CNN -nek adott interjújában: “Azzal a kéréssel fordulok a világhoz, különösen az Egyesült Államokhoz, hogy segítsen nekünk, hasonlóan ahhoz, ahogy 2008-ban tette, amikor négy hurrikán sújtotta Haitit. Akkor az Egyesült Államok menesztett egy kórházhajót Haiti partjaihoz.

A földrengés a Richter-skála szerinti 7,0 erősségű volt (fotó: EPA)

A földrengés a Richter-skála szerinti 7,0 erősségű volt (fotó: EPA)

Remélem, most is ezt teszi, és segít nekünk ebben a nyomorúságos helyzetben” – mondta. A nagykövet ezenkívül kérte a külföldön élő haitiakat, hogy lehetőségükhöz mérten szintén segítsék hazájukat. Az amerikai parti őrség közölte, hogy hajókat, repülőgépeket és helikoptereket küldött Haiti közelébe a szükséges humanitárius segítség megadása végett.

A kínai hivatalos média szerdai jelentése szerint a Haitin szolgáló 125 kínai ENSZ-békefenntartó katona közül nyolc bizonyosan meghalt a földrengésben, további tizet pedig eltűntnek nyilvánítottak. A China Daily című napilap a kínai mentőszolgálat elnökhelyettesére hivatkozott.

Az ENSZ békefenntartóinak négyemeletes épülete szintén összeomlott a rengésben. A Élelmezési Világprogram (WFP) két repülőgépet küld Haitira élelmiszersegéllyel, egyet Salvadorból, egyet pedig Panamából – közölte a szakosított ENSZ-szervezet latin-amerikai és karibi részlegének szóvivője a spanyol közszolgálati rádióban. A WFP már eddig is 200 alkalmazottal volt jelen Haitin – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik