Meghaladta az 500 milliót az Európai Unió lakossága: 2010. január 1-jén a 27 tagországban összesen 501,26 millióan éltek - közölte kedden a francia statisztikai hivatal (INSEE).
Musicalt készítettek Obamáról “Hope” címmel, a darab Frankfurtban debütált nagy sikerrel. A német-amerikai koprodukcióban Merkel és McCain is “dalra fakad”.
Rumjana Zseleva bolgár EU-biztosjelölt elállt a jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri tisztségéről is - közölte kedden Strasbourgban az Európai Néppárt. Szófia a Világbank jelenlegi alelnökét jelöli utódjául.
Az Egyesült Államok ideiglenesen befogadja és szükség szerinti ellátásban részesíti a földrengésben elárvult haiti gyerekeket, de bevándorlási politikája nem változik a haiti lakosokkal szemben, visszafordítja a menedékkérőket.
Tízmilliárd dollár értékű nemzetközi újjáépítési segélyt javasolt a földrengés sújtotta Haiti számára a szomszédos Dominikai Köztársaság elnöke az adományozó országok képviselőinek első tanácskozásán.
Államosított a venezuelai bankfelügyelet három kereskedelmi bankot, mert állítása szerint különböző adminisztratív szabálytalanságok nehéz pénzügyi helyzetbe sodorták az intézményeket.
Port-au-Prince egy olyan városra emlékeztet, amelyet atomcsapás ért - jelentette ki hétfőn Kenneth Merten, az Egyesült Államok haiti nagykövete a CNN-nek nyilatkozva. Hazánk százezer euróval segít Haiti-nek a pusztító földrengés utáni újjáépítésben.
Öngyilkos merénylőkkel indítottak támadásokat muzulmán szélsőséges tálibok hétfőn az afgán főváros, Kabul központjában az elnöki palota és a minisztériumok ellen, a térségben heves robbanások és gépfegyverropogás hallatszott, legkevesebb 13 ember megsebesült.
Demokratikusan zajlott a vasárnapi chilei elnökválasztás: Pinochet megbuktatása óta először töltheti be konzervatív politikus az államfői tisztet. Nem várhatóak nagy változások, de az új elnök, Pinera azt ígérte: visszaszorítja a bűnözést és egymillió új munkahelyet teremt.
Kissé csökkent, de továbbra is jelentős a különbség hétfő reggel az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába bejutott Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártja vezetője és Julija Timosenko kormányfő között.
Letöltötte büntetését és kiszabadult hétfőn törökországi börtönéből Mehmet Ali Agca, az a török férfi, aki huszonnyolc évvel ezelőtt merényletet kísérelt meg a néhai II. János Pál pápa ellen.
A leadott szavazatok alacsony feldolgozottsága mellett az ellenzéki Viktor Janukovics tizennégy százalékkal vezet Julia Timosenko kormányfő előtt az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában.
Szükségállapotot hirdetett ki a földrengés sújtotta Haiti kormánya helyi idő szerint vasárnap, amely január végéig lesz érvényben. Carol Jospeh oktatási államtitkár vasárnap közölte, hogy eddig mintegy 70 ezer holttestet gyűjtöttek össze és temettek tömegsírba a keddi földrengés óta a karibi országban.
Egyesek tapsoltak, néhány zsidó vezető viszont el sem jött, amikor Benedek pápa meglátogatta a római nagyzsinagógát - nehezményezik ugyanis, hogy szentté akarja avatni világháborús elődjét.