Komoly fennakadások lehetnek a jövő héten Görögország légi forgalmában és a tömegközlekedésben, miután több szakszervezeti szövetség is sztrájkot hirdetett tiltakozásul a kormány bérekre vonatkozó megszorító intézkedései miatt.
A cancúni klímacsúcson tárgyaló államok miniszterei is rábólintottak azokra a megállapodás-tervezetekre, amelyek egyrészt a Kiotói Jegyzőkönyv folytatásáról, másrészt egy új klímaegyezményről szólnak.
Újabb amerikai diplomáciai sürgönyöket tett közzé a WikiLeaks, melyekből kiderül, hogy India közölte az Egyesült Államokkal: 43 fegyvereskiképző tábor működött Pakisztánban, illetve a Vatikán nem működött együtt egy ír pedofilvizsgálattal.
A megkövezés általi halálra ítélt iráni nővel készült interjút mutatott be az iráni állami Press TV, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy Teherán ezáltal elhárítsa az ügy miatti nyugati bírálatokat.
Új lendületet sürgetett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a palesztin-izraeli békefolyamatban, mert úgy látja, hogy azok zsákutcába kerültek az elmúlt hónapok vitái miatt, amelyek a zsidó telepbővítésekről szóltak - írja a BBC.
Saját biztonsága érdekében elkülönítették a többi rabtól a Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t egy londoni börtönben - közölte pénteken egyik ügyvédje.
Peking tiltakozott amiatt, hogy az Okinavához tartozó Isigaki törvényhozásának két japán tagja pénteken felkereste a Tiaojü (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigeteket és ott rövid időt töltött.
XVI. Károly Gusztáv svéd király pénteken Stockholmban átadta az irodalmi Nobel-díjat Mario Vargas Llosa perui írónak és az őket illető díjakat a tudományos kategóriák kitüntettjeinek.
Az LMP szerint a klímatárgyalások újabb eredménytelen köre arra utal, hogy elfogyott a lendület, egyes országok rövid távú részérdekeinek felülkerekedése a teljes nemzetközi klímavédelmi folyamat kudarcával fenyeget.
A WikiLeaks honlappal rokonszenvezők számítógépes támadásra készülnek, legalábbis erre utal, hogy pénteken megugrott azoknak a szoftvereknek a letöltése, amelyekkel megbéníthatják cégek internetes szolgáltatását. Hétfőtől magának a WikiLeaksnek is konkurenciája lehet: indul az Openleaks.
A magyar gazdaságnak olcsó hitelre van szüksége a növekedéshez, a jegybanki alapkamatot ezért csökkenteni kell, nem pedig emelni - fejtette ki Orbán Viktor pénteken a lettországi Rigában.
Pénteken Ausztriában őrizetbe vették Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki ellen hazája rendőrsége az Interpolon keresztül nemzetközi elfogatóparancsot adott ki - jelentette be az osztrák rendőrség.