Külföld

Osztrák őrizetben a volt horvát miniszterelnök

admin
admin

2010. 12. 10. 18:10

Pénteken Ausztriában őrizetbe vették Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki ellen hazája rendőrsége az Interpolon keresztül nemzetközi elfogatóparancsot adott ki - jelentette be az osztrák rendőrség.

Sanadert Horvátországban korrupcióval gyanúsítják, és a zágrábi parlament csütörtökön egyhangúlag felfüggesztette mentelmi jogát, ami után egy zágrábi vizsgálóbíró elrendelte őrizetbe vételét. A miniszterelnöki tisztéről tavaly lemondott, azóta üzletemberként tevékenykedő volt politikus még a parlamenti döntés előtt külföldre távozott.

A Salzburg tartományban őrizetbe vett Ivo Sanadernek a helyi bíróság elé kell állnia, és az dönti el, hogy „mi történik vele a következő napokban vagy hetekben” – mondta Alexander Marakovits osztrák rendőrségi szóvivő.

Ivo Sanader 2004 és 2009 között volt kormányfő, s ezalatt állítólag jogsértő eszközökkel próbált tömött kasszát létrehozni pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) számára. A múlt év júliusában minden magyarázat nélkül lemondott miniszterelnöki tisztéről, és a HDZ idén januárban kizárta soraiból. A múlt év őszén Horvátországban letartóztatták Mladen Barisicot, Sanader közeli barátját, az országos vámhivatal főnökét, egyben a HDZ pénztárosát.

A Jadranka Kosor vezette horvát kormány határozott harcot hirdetett a korrupció ellen, ami az egyik feltétele annak, hogy az ország az EU tagjává váljon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.