Pénzügy

A magabiztosság növelése – színjátszó tréning

Ugye, titokban te is eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy hogyan lehetnél olyan határozott, mint a főnököd, olyan asszertív, mint a Dokumentum osztály vezetője vagy olyan jó flörtölő, mint a szomszéd fűszeres fia?

„Ahhoz, hogy igazi bajnok légy, hinned kell abban, hogy te vagy a legjobb. Ha nem vagy az, akkor tégy úgy, mintha az lennél” – Muhammad Ali.

„Ez nem játék!” „Ez fontos dolog!” „Abba hagynád végre a bohóckodást és lennél szíves komolyan venni a dolgokat?” – Az iskola és a szüleink belénk sulykolták, hogy mennyire fontos az erőfeszítés, a fegyelmezettség és a komolyság. Mindezt persze a saját érdekünkben tették. Sajátos módon ez a felnőtt hozzáállás azonban nem csak az életörömtől foszt meg bennünket, hanem még a hatékonyságunktól is. Az erőfeszítéssel járó stressz gyengíti és korlátozza energiánkat.

A színjátszó tréning lehetőséget biztosít arra, hogy kipróbáld, miként tettess az életben bármit, hogyan játszd el mindazon személyek szerepét, akikhez hasonlítani szeretnél, és a tettetés révén miként valósíthatod meg a benned rejlő lehetőségeket.

Színjátszás közben sokat tanulhatunk arról, miért is viselkednek úgy mások, ahogy viselkednek, és betekintést nyerhetünk az emberek közötti, szociális környezetben zajló, rejtett folyamatok működésébe. Ezáltal – az önmegismerés elősegítésén túlmenően – növeljük magunkban a tőlünk jelentős mértékben különbözőnek tartott emberek iránti megértésünket, amelynek hatására fejlődhetnek kapcsolataink munkatársainkkal és partnereinkkel.

A színjátszás és intenzív érzelmi hatású szerepjátszó gyakorlatok segítenek abban, hogy még inkább önmagunkká válhassunk. A szerepeken keresztül bejuthatunk a hétköznapi maszkunk mögött rejtőző mélységekbe, személyiségünk intim szféráiba. Átlépjük gátjainkat, kilépünk korlátaink közül, hogy megtaláljuk azt, akik ténylegesen vagyunk.

Az improvizációs színházi tréninget azoknak fejlesztettük ki, akik szeretnék a viselkedés-repertoáruk bővítése által személyes hatóerejüket növelni. Szeretnének kipróbálni feledésbe merült vagy régóta vágyott, új viselkedési formáikat, hogy ezáltal fejlődjön spontaneitásuk vagy szunnyadni látszó kreativitásuk.

Azok az emberek jönnek a tréningre, akik szeretnének jobban működni nehéz helyzetekben (pl. konfliktus, kommunikáció, mások előtti prezentációs helyzet stb.). A tréning hatásaként jobban fel tudják majd ismerni és kezelni a csapda-helyzeteket, amelyekbe ismételten kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik