Lakásának mélygarázsában megtámadták Csintalan Sándort, a HírTV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt. Súlyosabb sérülései nincsenek.
Három vasutas szakszervezet megállapodást írt alá a gazdasági tárcával a vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről, s a Vasutasok Szakszervezete egyben visszavonta a december 17-ei sztrájkfelhívását. A VDSZSZ viszont kitart, Gaskó István szerint a többiek elhibázták, hogy aláírták a megállapodást.
Szabálysértési eljárásban 40 ezer forintra bírságolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Index és a hvg.hu újságíróit, akiket még november 17-én állítottak elő egy fővárosi demonstráció feloszlatása közben.
Újabb cigányellenes tüntetést tartanak Pest megyében, ezúttal Kerepesen; a fáklyás felvonulást a "békés egymás mellett élésért és gyermekeink biztonságáért" címszó alatt rendezik, amit a rendőrség tudomásul vett, míg az OCÖ tiltakozik és a helyi polgármester közbenjárását kéri az újabb cigányellenes kirohanás miatt.
Az MSZP meg fogja szavazni a Fidesz kezdeményezte népszavazás elrendeléséről szóló határozatot az Országgyűlésben - jelentette be Nyakó István, a párt szóvivője az MSZP országos elnökségének ülése után.
Cigányellenesnek ítélte a Magyar Gárda felvonulását, és visszautasította a Jobbik szónokának a náci ideológiával átitatott beszédét a köztársasági elnök. Sólyom László véleményét az ombudsmanok kérték ki.
Elfogadták az egészségbiztosítási törvényjavaslat támogatott módosító indítványait, igaz csak a kormányoldal változtathatott. A Fidesz döntött: nem gyűjtenek aláírásokat a patikaliberalizáció elleni népszavazáshoz.
A közjogi méltóságoknak meg kell szólalniuk Magyar Gárda vasárnapi tatárszentgyörgyi felvonulása kapcsán – hívta fel a figyelmet az SZDSZ-es Gusztos Péter.
A Sólyom László köztársasági elnök által jelölt Nagy Boldizsárt támogathatja az MSZP, míg Péterfalvi Attilát elfogultnak tartja a legnagyobb kormánypárt – értesült a Népszabadság. Egy másik forgatókönyv szerint mindkét jelöltet visszautasítja majd a frakció.
Újragondolásra javasolja a kormánynegyed tervét az SZDSZ: felesleges egy újabb elvetélt állami beruházást demonstráló gödröt létrehozni – idézi Horn Gábort a Népszabadság.
Kedden még folytatódik a párás, esős idő, a hőmérséklet 3-7 Celsius-fok között várható. Szerda délután azonban sarkvidéki eredetű légtömeg éri el hazánkat, de kemény téli időre nem kell számítani, be kell érnünk a látványhavazással.
Nem törzskönyveztetik az Európai Unió országaiban a madárinfluenza elleni magyar szérumot - írta keddi számában a Napi gazdaság, saját értesülésére hivatkozva.
Hiller István szerint az államnak hosszú távon feladatai vannak az oktatási rendszer szabályozásában, így ellenzi a felsőoktatás privatizációját is. Pálinkás József rámutatott, hogy azon a területen ér el jó eredményt az oktatás, ahol nem voltak reformok. Szakemberek azt állítják, hogy politikai konszenzus nélkül, állandósul az oktatás rossz teljesítménye.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés.
Csepel nyeri a főváros „bliccelőversenyét”, itt próbálkoznak ugyanis a legtöbben jogosulatlanul BKV-járművön utazni – derül ki a BKV utóbbi hónapokban zajló fokozott jegyellenőrzési kampányának értékeléséből.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) országos felmérése szerint várhatóan elsősorban kék szalag kitűzésével fejezik ki a pedagógusok szolidaritásukat december 17-én - közölte Árok Antal, a tömörülés elnöke.
Az idén áprilisban indult ellenőrzés során 600 ezer ember egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya rendeződött, 470 ezer emberről viszont továbbra sem tudható biztosan, hogy mikor és mennyit fizetett egészségügyi ellátásáért – közölte Farkasinszki Ildikó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője. Jövőre szigorú ellenőrzés lesz.
Nem készült vészforgatókönyv, mert a kormány bízik abban, hogy az egészségbiztosítási törvény módosító javaslatainak keddi szavazásán a kormánypárti képviselők mindannyian igennel fognak szavazni. A szocialisták így tesznek, az ombudsmanjelöltekről viszont még nincs álláspontjuk.
Közös nyilatkozatban ítélte el a három ombudsman a cigányság elleni rasszista támadásokat. Az országgyűlési biztosok az Emberi Jogok Napján arra kérik a választott vezetőket és a közjogi méltóságokat, hogy szólaljanak meg.