Belföld

Kirándulóidő lesz hétvégén

Éjszakánként országszerte fagypont körüli hőmérsékletet mérhetünk, egyre erősödik azonban a nappali felmelegedés. Elszórt, gyenge esők mellett mind több helyen kisüt a nap, hétvégére napsütést és 12-15 fokot várnak.

Hajnalban még 1 és -5 fok körül alakul a hőmérséklet, főleg az északi tájakon helyenként ködfoltok képződnek. Reggel a Kisalföldön elszórtan már gyenge zápor is kialakulhat, északon gyenge, másutt mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél. Napközben nyugat felől tovább csökken a felhőzet, a délutáni órákban a Dunántúlon már a napsütésé lesz a főszerep.

Tavaszi nap

A keleti, illetve az északi tájakon többször erőteljesen megnövekszik a felhőzet, az északkeleti országrészben gyenge eső is előfordulhat. A délnyugati, nyugati irányú légmozgás általában gyenge, mérsékelt marad, néhol azonban élénkebb széllökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 Celsius-fok között alakul, a felhősebb északi területeken ennél néhány fokkal alacsonyabb hőmérséklet lesz a jellemző – írja az Időkép.hu.

Pénteken reggel országszerte változóan felhős lesz az égbolt felettünk, az északkeleti területeken – helyenként – köd-és párafoltok képződésére lehet számítani. Csapadék sehol sem várható, gyenge lesz a nyugatias légmozgás. A kora reggeli órákra -1 és +4 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála.

Irány a természet!

Pénteken napközben eleinte sok napsütésre számíthatunk, majd a déli óráktól kezdődően az északi területeken erősen megnövekszik a felhőzet, de jelentéktelen csapadék csak elvétve fordulhat elő. A déli országrészben sok napsütésre van kilátás. Többfelé megélénkül, majd a késő délutáni órákra mérséklődik a nyugatias irányú szél. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmelegebb órákban a déli, délnyugati területeken akár 15 fok közeli hőmérsékletet is mérhetünk, míg az északkeleti területeken 10 Cesius-fok alatti értékekre számíthatunk.

Szombaton több-kevesebb napsütésre, élénk, olykor erős északnyugati szélre készülhetünk, hajnalban 3-5, kora délután 10-14 Celsius-fokos hőmérsékletet mérhetünk. Északon, északkeleten jelentéktelen mennyiségű eső is előfordulhat. Vasárnap sok napsütésben lesz részünk, mérsékelt délies szél mellett a délutáni órákra 12-15 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Időjárási előrejelzésekről bővebben az FN Időjárás oldalán olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik