Meghalt az első magyarországi szívátültetésen átesett gyermek Balatonvilágoson kedden reggel - közölte a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezet elnöke.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása aggályos helyzetet teremtett az ellátottak, az egészségügyi dolgozók, végső soron pedig az egész társadalom számára - állapította meg jelentésében az állampolgári jogok biztosa.
Nyugdíjazását kérte Papp Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója, hogy véleményt nyilváníthasson az egyetem és a klinika helyzetéről - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Kiraboltak egy benzinkutat kedd hajnalban a 4-es számú főúton, Szolnok és Szajol között – tájékoztatott a rendőrség. Az ismeretlen tettes fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve követelte a bevétel átadását, majd a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről – mondta Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bő egy hónappal korábban ezen a környéken már volt egy hasonló eset, [...]
Ügynökügyben első fokon személyiségi jogi pert nyert Martonyi János volt külügyminiszter Kende Péter újságíró és az Élet és Irodalom (ÉS) ellen a Fővárosi Bíróságon hétfőn.
Légiközlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen a vasárnapi nagybajomi helikopterbaleset miatt - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Július 1-jétől tételes helyszíni ellenőrzést tesz kötelezővé a hatékony gyógyszerrendelést szabályozó rendelet, amennyiben készítményrendelés esetén az orvos három hónapon keresztül több mint 50 százalékkal eltér az országos átlagtól.
Baranya fideszes országgyűlési képviselői az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulnak, mert szerintük sérti a jogbiztonságot a parlament által június 9-én elfogadott, a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházásokról szóló jogszabály.
A néhány nappal ezelőtt kihirdetett esélyegyenlőségi törvény célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse meg az iskolát; ezért 2009. január 1-jétől a halmozottan hátrányos helyzetben lévő kisgyermekek anyagi támogatást kapnak a rendszeres óvodába járás ösztönzése érdekében.
Az MDF aktivistái "Vakációzó város 2008" címmel nyári akciósorozatot indítanak, amelynek keretében áttekintik a zöldszervezetek helyzetét, a kánikula okozta problémák kezelését, illetve az úgynevezett utcabútor-program végrehajtását
A következő tanévtől a hallgatók havonta 10 ezer forinttal több diákhitelt vehetnek fel, a kölcsön kamata az év végéig továbbra is 9,5 százalék lesz. A költségtérítést ezentúl közvetlenül az egyetemnek is lehet utaltatni a hitelközpontból.
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 61. évében elhunyt Osztojkán Béla író, költő, újságíró. A roma közéleti személyiséget vasárnap érte a halál.
A nehéz és kiélezett helyzetben is folytatni kell a reformokat Vitányi Iván szerint. A szocialista politikus szerint ugyanis a többség addig nem érezheti a rendszerváltás eredményét, amíg nem fejeződik be a teljes átalakítás.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2008 első négy hónapjában Magyarországon több gyermek született és kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
A kábultságig benyugtatózott vádlottak, a váratlan védőváltások az ítélethirdetés előtt - praktikák, amelyekkel a renitens vádlottak az eljárás elhúzására törekednek - írja a Népszabadság.
Igazi kánikula lesz hétfőn: a hőmérséklet csúcsértéke a 35 fokot is elérheti. Késő délután azonban felhőszakadás sem kizárt, sőt egyes területeken jégeső és viharos szél is előfordulhat.
Szerdán a Honvédelmi Minisztériumban kezdődnek tárgyalások a Budai MÁV-kórház és az Állami Egészségügyi Központhoz (ÁEK) került volt központi MÁV-kórház helyzetének értékeléséről - írja a Magyar Nemzet.