Belföld

Az MSZP nem adja fel a reformokat

A nehéz és kiélezett helyzetben is folytatni kell a reformokat Vitányi Iván szerint. A szocialista politikus szerint ugyanis a többség addig nem érezheti a rendszerváltás eredményét, amíg nem fejeződik be a teljes átalakítás.

A nehéz és kiélezett helyzetben is folytatni kell a reformokat – mondta Vitányi Iván, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szociáldemokrata platformjának elnöke.

Eddig rossz ütemben zajlott az átalakítás

“Ahhoz, hogy az ország ne csak formálisan, a nevében legyen uniós tag, hanem fel is zárkózzon a kontinens fejlett országaihoz, az átalakítást véghez kell vinni” – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: a jelenlegi alapvető társadalmi gondok a reformokhoz kapcsolódnak, és a többség addig nem is érezheti a rendszerváltás eredményét, amíg a teljes átalakítás be nem fejeződik.

Vitányi Iván úgy vélte, hogy a reformfolyamatok eddig nem a kellő ütemben valósultak meg, hiszen az 1990-es rendszerváltás után csak a Horn-kormány idején kezdődött el az átalakítás az úgynevezett Bokros-csomaggal 1995-ben, ami aztán abbamaradt az 1998-as országgyűlési választások előtt.

A politikus szerint az Orbán-kormány, sőt a Medgyessy-kabinet sem tette meg az elengedhetetlenül szükséges lépéseket, és lényegében csak a második Gyurcsány-kormány látott hozzá – két éve – a költségvetés rendbetételével az átalakításhoz.

“Megteremtődött” a fejlődés

“Ma már olyan állapotban van az ország, hogy a fejlődés a megteremtődött alapról lehetséges, de további reformlépésekre van szükség, öt-tíz évet még igényel a teljes átalakítás véghezvitele, mivel a gyorsabb haladást a társadalom tűrőképessége nem teszi lehetővé” – mondta Vitányi Iván.

Baráth Etele, a szociáldemokrata platform alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a fenntartható gazdasági növekedés megteremtésével ezután nagyobb lehetőség nyílik a foglalkoztatás bővítésére, és a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására.

Hozzáfűzte: ezt segíti, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítására kétéves akcióprogramot dolgoznak ki, amelyben nagy hangsúlyt kap a támogatásra szoruló régiók “helyzetbe hozása”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik