Belföld
A Csongrád Megyei Kormányhivatal értesíti az érintetteket, hogy az Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve a Szeged, Bal fasor 17-21. szám alól a Szeged, Deák Ferenc utca 17. szám alá költözött.
2013. 04. 02. 17:58
Narancssárga figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron megyére: hófúvásra, havazásra kell készülnünk.
A színészt nem szakmai okokból küldte el az új igazgató.
2013. 04. 02. 16:15
Harmadfokú vízszinten várható a tetőzés a Körösökön Békés megyében - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Leomlott a magaspart Fonyódnál. A 7-es utat lezárták, nyaralóházak is veszélyben vannak.
A román állampolgárságú férfi alkoholt is fogyasztott.
Csütörtökön benyújtja büntetőfeljelentését a Jobbik az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvételével kapcsolatban az indokolatlanul magas vételár miatt.
Bizonyítottság hiányában jogerősen is felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a szlovák Jozef Rohácot a bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alól.
2013. 04. 02. 14:56
A Sulirajongó pályázat keretében a pályázó iskoláknak először a legegészségesebb hozzávalók felhasználásával EgészségBüfét kellett rendezniük, majd átmozgatták az iskolát a SuliMozgatón.
Demeter Szilárd már nem bírja a magyar irodalom mucsaiságát. Facebook-oldalán közzétett levelét változtatás nélkül közöljük.
2013. 04. 02. 14:08
Somogyi Tivadar alpolgármester elmondta: példaértékű az összefogás a drogok visszaszorítására.
Megkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara (SZTE TTIK) központjának, a Bolyai-épületnek a felújítása.
Az OKTVF főigazgatójának szakmai önéletrajzát szeretné megkapni az LMP
2013. 04. 02. 13:17
Tíz-húsz perccel hosszabb menetidőre kell számítani a Győr-Celldömölk vonalon.
Tervezett márciusi sebességellenőrzések Győr-Moson-Sopron megyében.
Ököllel esett neki az orvosnak.
A rendőrök összesen 742 személyt fogtak el, közülük 471 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A húsvéti hétvégén egy halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az ország közútjain, és négy kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására.
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
