Belföld
3.480 Ft-ot kapott Kübekháza júliusi működésének finanszírozására az államtól. A képviselők úgy döntöttek visszaküldik az összeget, ennek költségét a polgármester állja.
A Széchenyi Programiroda ma délután tájékoztatót tartott a városi oktatási intézmények képviselőinek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új, hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítását segítő pályázatáról. Az egyes iskolák 10 és 17 millió forint közötti összegekre pályázhatnak a rendelkezésre álló mintegy 4,4 milliárd forintos keretből. Cél, a különböző élethelyzetű diákok közötti kapcsolatépítés.
A szegedi és a vásárhelyi Baptista Gyülekezet idén is megrendezi Hódmezővásárhelyen a Remény Hete rendezvénysorozatot az Európa Parkban.
2013. 06. 27. 18:22
Koszovói embercsempész akarta illegálisan Ausztriába juttatni a háromtagú koszovói családot. A mosonmagyaróvári határrendészek tartóztatták fel őket az M1 autópályán 2013. június 26-án, az esti órákban.
2013. 06. 27. 15:46
A trafikmutyi ügyét leleplező Hadházy Ákos csütörtökön jelentette be, hogy kilép a nagyobbik kormánypártból.
2013. 06. 27. 15:39
Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt, ezért jogszabály-módosítást javasolt az emberi erőforrások miniszterének - közölte az ombudsman hivatala szerdán.
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 15:43 Hadházy: Mindenképp indulok, de nem kell félni attól, hogy Zuglóban a fideszes jelölt nyer
- 15:24 Puszta kitaláció lehet a gödi akkugyár szerint, hogy Rogánék titkos adatgyűjtést indítottak a Samsungnál
- 15:19 A dolgozók jó része nem érte el tavaly az átlagkeresetet – sokat számít az is, ki hol dolgozik, és milyen munkakörben
- 15:17 Nagy bajba kerülhet nyárra a Balaton
- 15:14 Orbán Balázs szerint át kell állítani a Fideszhez a Mi Hazánk szavazóit
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:03 „Szó szerint elhangzott, hogy az oroszok miatt nem támogatták” – hiába találta értékesnek, mégis elkaszálta az NFI az erőszakoló szovjet katonákat ábrázoló filmet
- 14:53 Változás jön a Revolutnál: hidegzuhany érheti a magyar ügyfeleket
- 14:41 Novemberben jött, nyáron már távozik is a Szeged légiósa
- 14:38 Megölte újszülöttjét egy anya Baranyában, a holttestet egy szeméttelepen találták meg
- 14:12 Véres Mária vetette máglyára a canterburyi érseket
- 14:10 Friss fotókat osztott meg Bruce Willisről a volt felesége
- 14:09 Szombaton megint nagyot ugrik a nem ársapkás üzemanyagok ára
- 14:08 Ezúttal sem kelt el a Pénzügyminisztérium óriása, nem maradt esély választások előtti eladására
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár

