Belföld

Kilép a Fideszből a trafikbotrány kirobbantója

A trafikmutyi ügyét leleplező Hadházy Ákos csütörtökön jelentette be, hogy kilép a nagyobbik kormánypártból.

A trafikbotrányt kirobbantó szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő döntését a szekszárdi közgyűlés csütörtök délutáni ülésén közölte – írja a hvg.hu. Hadházy Ákos a lapnak elmondta, hogy a vele készült, nemzeti dohányboltokról szóló leleplező interjú után sok támogatást kapott, de nagy csalódására nem indultak meg az általa hiányolt, párton belüli viták.

A Fideszből és annak helyi frakciójából kilépő politikus súlyos történelmi párhuzamokat állított az államosító kommunisták és pártja közt, és a lapnak azt is elárulta, hogyan látja, mit ért el azzal, hogy nyíltan beszélt. Beszámolt arról is, hogy a párton belül nem érték retorziók, azonban megdöbbent azon, ahogy a médiában szerdán elterjedt egy magánjellegű vitája. Míg a trafiküggyel kapcsolatban nem kereste meg az MTVA, ez az eset azonnal felkeltette az érdeklődésüket.

Hadházy döntésének hátteréről még több részletet talál ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik