Belföld

Trafik (trafik)
A Nemzeti Dohányboltokban egész éjjel árusíthatnak alkoholt – legalábbis az eladó szerint -, míg egyes kerületekben más üzletek számára ez tilos.
2013. 07. 08. 09:37
Kimondottan fasza kis nagyinterjúval zárjuk a parlamenti  tanévet. Alanyunk a hányatott sorsú LMP első embere, aki belső harcok és pártszakadás után őrizte meg helyét a formáció élén. Sőt slusszpoénként frakciót nyert, illetve harcolt ki mindössze hét főből álló képviselőcsoportja számára.
2013. 07. 08. 07:37
Csaknem öt éve árván és elhagyatottan áll Hódmezővásárhely szívében az Aréna, azaz a Balogh Imsi Sportcsarnok. Repedések, járdahibák már megjelentek az épület környékén. A Vásárhely24 információi szerint a sportcsarnok ügyében a héten változás állhat be.
2013. 07. 08. 07:32
horn (horn)
A volt miniszterelnököt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában temették el hétfő délelőtt. A búcsúztatáson több ezren vettek részt.
2013. 07. 08. 06:18
strand (csobbanás)
A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést vasárnap adták át.
2013. 07. 07. 19:49
A jövő héten jellemzően napos idő várható, néhol lehet egy-egy zápor, illetve zivatar. Mindeközben néhol még a leghűvösebb órákban sem lesz 20 foknál kevesebb, s nappal 25-30 fok körüli maximumhőmérséklet valószínű.
2013. 07. 07. 18:02
Erősítő, fejlesztő és nem utolsó sorban szórakoztató játékok kaptak helyet Vásárhely új játszóterén, melyet vasárnap délután adtak át.
2013. 07. 07. 17:09
Fodor Tamás (fodor tamás, )
Elhárulhatnak az akadályok a soproni sportaréna-építkezés elől - tudható meg a városi képviselő-testület hétfői ülésének egyik napirendi pontjához kapcsolódó dokumentumból.
2013. 07. 07. 10:48
Olvasói sztorik