Belföld

Miénk itt a tér! – Életre keltik a megújult Fő utcát

fő utca fehérvár (fő utca fehérvár)
fő utca fehérvár (fő utca fehérvár)

Jövő csütörtökön 7 helyszínen 15 órán át csaknem 40 program várja az érdeklődőket.

Igazi népünnepély keretében adják át augusztus 15-én a megújult székesfehérvári Fő utcát. A 2013-as Szent István Emlékév egyik legjelentősebb beruházása a napokban fejeződött be, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának szándéka szerint méltó módon, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, reggeltől estig tartó programkavalkádon ünnepelheti a város a sétálóutca létrejöttét.

Az egész napos rendezvénysorozat fénypontjaként 21.45 órakor Cser-Palkovics András a színpadon elhelyezett kapcsolóval hozza működésbe az Európában egyedülálló indamotívumos világítást.

Csütörtöktől vasárnapig, délelőtt 11 órától körülbelül óránként hallhatja a közönség a nyolcféle, váltakozva használt dallamjátékot, melyeket összehangolnak a Kossuth udvar órajátékának időpontjaival. A szökőkutak vizét novembertől áprilisig leengedik, jövő tavasszal pedig a lakosság véleményét, javaslatait is kikérik az aláfestő zenékkel kapcsolatban.

Augusztus 15-én, 7 helyszínen, 15 órán át 37 program várja a székesfehérváriakat a Fő utcán és a Zichy ligetben. Pisch Norbert, a programokat szervező ART Kulturális Egyesület elnöke hangsúlyozta: Elsősorban az éreztük feladatunknak, hogy a város XXI. századi Fő utcáját megtöltsük XXI. századi rendezvényekkel. Minden korcsport megtalálja a számára leginkább tetsző rendezvényt. Délelőtt elsősorban a gyerekekre koncentrálunk, számukra a Mátyás szobornál elhelyezett mini színpadon várhatóak bábjátékok, koncertek, és lesz alkotósarok is.

A Vörösmarty Színháznál található Vörösmarty Pódiumon beszélgetések zajlanak majd neves, érdekes személyiségekkel. A műsorsorozat első vendége lesz dr. Cser-Palkovics András polgármester. Kora délután, a Ciszterci templomtól a teátrumig még inkább kiszélesítjük a programsorozatot, számos színpadi esemény, koncertek, bemutatók várják a székesfehérváriakat.

A következő napokban valamennyi székesfehérvári háztartásba eljuttatják a FehérVár című hetilap különkiadását, amely részletesen tartalmazza az augusztus 14-25-e között zajló Székesfehérvári Királyi Napok rendezvényeit.

Részletes program és plakát itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik