Belföld
Két barát, ha találkozik, csuda dolgok sülhetnek ki belőle.
2013. 10. 09. 18:16
Idén is lehet szavazni a város kiemelkedő művészeire és művelődésszervezőire.
Zhang Xuemei igazgatóhelyettes asszony szavai szerint nem lehet csak a testtel, vagy csak a tudattal foglalkoznunk, hiszen a kettő szerves kapcsolatban van egymással. Azért, hogy ez sikerüljön, a Szegedi Konfuciusz Intézetben Tai Chi oktatás kezdődött.
Pert nyert több vörös csillaggal demonstráló, aki kifogásolta a velük szembeni rendőrségi intézkedést - közölte Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke.
2013. 10. 09. 17:05
Az általában pirosban megjelenő oktatási államtitkár kékre váltott.
2013. 10. 09. 16:52
Lakóházak és egy kápolna maradványait ásták ki az Esztergomi Vár északi lejtőjén.
Bár a kölekedők már eddig is használhatták, ünnepélyesen még csak most vágták át a szalagot a Kodály Zoltán-Földes Gábor utca kereszteződésben.
Október közepétől 3000 hajléktalant avanzsálnak idegenvezetővé Barcelonában.
2013. 10. 09. 15:57
Megoldották az Almáskerti úton a víz elvezetését.
A pécsi Magasházban összegyűlt hatalmas mennyiségű galambürülék fertőzéseket terjeszthet, amennyiben szellőzőkön, ablakokon át bejut a lakásokba.
Űrhajót egyelőre még nem küldünk a Holdra.
2013. 10. 09. 15:06
A 17 éves fiút otthonában fogták el.
2013. 10. 09. 13:19
Nem igazán értjük, hogy mit akar Vona Gábor üzenni legújabb, vicces plakátjával, mindenesetre Dúró Dóra teste meglepően illik Chuck Norris fejéhez.
2013. 10. 09. 13:16
Popcorn illat, dübörgő hangtechnika, élethű karakterek. Abaházi Csaba fiaival, Kovács Áron pedig egyedül is szívesen járja a mozikat. Vágó Piros a művészfilmekre, míg kisfia az autós mesékre esküszik.
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
