Belföld
Többen jelezték a Facebookon, hogy készpénzátutalási megbízás is jött a miniszterelnök üzenete mellé, melyben „harcostársait” a Fidesz támogatására kéri a vasárnapi választáson.
2014. 10. 10. 17:20
Szójamentes, valamint számos más adalékanyagot mellőző termékeket készít szeptembertől a kaposvári húsfeldolgozó.
A Népszabadság szerint a leköszönő debreceni polgármester tartozása furcsa körülmények között csökkent 50 millió forinttal 2010 óta.
2014. 10. 10. 16:33
Zombor Gábornak mennie kell? Önálló minisztérium jöhet, akár "a nemzet orvosával".
2014. 10. 10. 16:17
Egy ízes istenkáromlást is utánaküldött. Az esztergomi polgármesteri hivatal kabinetvezetője azt akarta megörökíteni, ahogy az egyébként autóvezetést oktató Pataki István tilosban parkol.
Aránytalannak és méltánytalannak tartják a büntetést, szerintük a kifogásolt dalok nagy része évtizedes hagyománnyal rendelkezik és a mindenkori kari vezetés is ismerte azokat.
Bissau-guineai útlevéllel, vagyonnyilatkozatban nem szereplő pénzekkel számoltatják el a szocialisták egykori elnökhelyettesét.
Nem volt képviselőjük Kabai Zoltán, sőt három éve tagjuk sem – írták. 2011-ben még kiálltak mellette.
A DK elfogadhatatlannak tartja, hogy gój motorosokat vitt ki Brüsszelbe és lepatkányozta az ezzel foglalkozó újságírókat. Leváltását kérik.
2014. 10. 10. 14:51
Szétnéztünk egy eredeti párlat-anyaméhben, vagyis az ongai szeszfőzdében. Megmutatjuk a születés folyamatát a kerttől a kannáig. Riport.
2014. 10. 10. 14:30
Bár a kampányban ez is előkerült, a szocialista EP-képviselő szerint a kormánynak nincs köze az uniós pénzekhez.
Szijjártó Péter elrendelte a bukaresti nagykövetség teljes készenlétét, valamint megerősített konzuli szolgálatát a hétvégére. a szombati román-magyar labdarúgó-mérkőzés miatt.
2014. 10. 10. 13:16
Több tízezer négyzetméterrel nő és meg is újul a Városliget zöldfelülete a Liget Budapest beruházás keretében - közölte az MTI-vel pénteken a Városliget Zrt.
2014. 10. 10. 13:11
Feltéve, ha a piliscsabaiak megválasztják polgármesternek a keresztény értékeket képviselő párt polgármesterjelöltjét. Ja, és Harrach Pétert „vénségnek” nevezte, akit már ideje lenne lecserélni.
2014. 10. 10. 13:00
Az Ipsos felmérése alapján a kormánypártok a listás szavazást minden megyében megnyerhetik, a megyei jogú városok túlnyomó többségében ők adják majd a polgármestert, és a főpolgármesteri poszt is a Fidesz-KDNP-nél marad.
2014. 10. 10. 12:30
A határon túliakat is közelebb hozza a nagyvilághoz - jelentette ki a fejlesztési miniszter.
2014. 10. 10. 10:49
Magyarországon először rendezték meg a fogyatékosok tehetségkutatóját.
2014. 10. 10. 10:44
Tibi atya a minap elhagyta a papi pályát, s polgármesteri irodára cserélné a sekrestyét. Isten házától a Faluházig. Nagytotál Nagybajcsról.
2014. 10. 10. 10:42
"Kellemetlenül érintheti a katolikus közösséget, ha Zuglóban nem fideszes irányítású marad az önkormányzat" – írta a híveinek a lelkipásztor.
Az Együtt-PM kamatostul megfizettetné Kósával a költségtérítést, a kormányfőt pedig arra kéri, "fékezze meg embereit!”.
2014. 10. 10. 09:11
A miniszterelnök másodlagos kérdésnek tartja a portfóliókat az uniós tisztújítási folyamatban, és kijelentette, büszke arra, hogy nem vetődött fel kérdés Navracsics Tibor alkalmasságáról.
2014. 10. 10. 09:10
Lesz-e kampánycsend, mit tehetnek a pártok, milyen irat kell ahhoz, hogy szavazhassunk. Választási kisokos.
2014. 10. 10. 09:05
A Fidesz ügyvezető elnöke vagy éveket tévedett, vagy felvette azt a juttatást, amelyet maga nevezett abszurdnak.
- 07:51 Akár rosszat is tehet a túl sok futás
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 07:40 Matolcsy családias születésnapi rendezvényén részt vett az MNB-botrány egyik kulcsfigurája
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:57 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
