Belföld
Kék égre ne nagyon számítsunk a közeljövőben, cserébe csak hűvös, de nem fagyos napok jönnek. Hajnalban mérhetünk mínuszokat.
A DK elnöke bizony nem kér "forradalmat", sőt a "népfelkelést" is elutasítja. Inkább előrehozott választásokat kíván a Demokratikus Koalíció.
2014. 11. 22. 13:28
De egyelőre csupán a jelenlegi szoci mandátumszám megartása lehet a cél.
Önök elhiszik, hogy ez a százötven a leggazdagabb? Mi sem. És tudják, melyik listára lennénk kíváncsiak? A kajmánosra.
A nemzetgazdasági miniszter kétfős sajtóelhárítási osztálya test test elleni küzdelemben is bevetette magát.
2014. 11. 21. 21:55
Az ifjú olimpikon képét mutattuk az utca emberének, kíváncsiak voltunk, felismerik-e az egykori vívót, aki tegnap óta a Nemzet Sportolója cím várományosa.
2014. 11. 21. 19:39
Szentgyörgyvölgyi Péter az ingatlan vásárlása miatt a média és az ellenzék kereszttüzébe került. Az Index úgy tudja, ezek a támadások állnak a döntés hátterében.
2014. 11. 21. 17:03
Orbán Viktor beszédet mondott Baden Badenben, ahová Orbán Sára is elkísérte, és még puszit is kapott a meghívótól.
2014. 11. 21. 16:47
A több tízezres tüntetést szervező Több Millióan az Internet Adó és a Jogtalanságok Ellen még az idén tervez egy újabb demonstrációt.
2014. 11. 21. 16:36
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormánynak esze ágában sincs teljesíteni azt a korábbi kötelezettségvállalását, hogy a pedagógusbéreket a minimálbérhez köti.
A Fidesz EP-képviselője a Facebookon reagált egy cikkre.
2014. 11. 21. 15:05
"A projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt"– mondta a magyar kormányfő Németországban.
2014. 11. 21. 14:33
Kibővítik azon személyek és létesítmények körét, amelyeket állami védelem illet meg. Sok rendőrre és sok pénzre van szükség.
2014. 11. 21. 14:01
Alaposan megnyirbálják az állami ellátást, a szociális támogatás feladatát átruházzák az önkormányzatokra.
A szocialista EP képviselő nagyon fellelkesült azon, hogy elküldött egy üzenetet a Szentatyának.
2014. 11. 21. 13:08
Bálint Imre nagyon csúnyán beszólt egy 19 éves lánynak, de gyorsan megtapasztalhatta, hogy az alpáriság a neten sem marad következmények nélkül.
Ajánlja fel a Nemzet Sportolója címért kapott járadékát a hátrányos helyzetű sportolók javára vagy más jótékony célra – szólítja fel az egykori államfőt a Magyar Liberális Párt.
2014. 11. 21. 11:34
Van, aki a templomokat záratná be vasárnap. De ne kapjanak a szívükhöz, még többen vannak, akik a képviselőket zárnák be a hét minden napján.
- 16:05 Meghalt Götz Béla Jászai Mari-díjas díszlettervező
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a háború körlevelet
- 15:30 A brit adófizetők pénzén masszíroztatta magát András volt yorki herceg
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 15:20 Winona Ryder is csatlakozik a Wednesday stábjához
- 15:17 „Portugálviasz” helyett funkcionalitás – mi áll Michael Carrick manchesteri repülőrajtja mögött?
- 14:57 Megtudtuk, hova tűntek a fonyódi Rossmann dolgozói
- 14:50 Megtorpedózná a Bayer 3487 lakásos gigaprojektjét, a polgármester inkább tárgyalni küldené
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 13:59 A jogállamot kiszorítja az erőszak az ENSZ főtitkára szerint
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 13:26 Újabb téli vihar csap le az Egyesült Államok északkeleti részére
- 13:22 Kórházban marad, még nem térhet haza az arcán súlyosan megsérült lengyel gyorskorcsolyázó
- 13:15 Nincs gyanúsított Magyar Péter tőzsdézése ügyében
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 09:14 Bukásoktól a sikerekig – képekben a vasárnap véget ért téli olimpia
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
