Belföld

“Bekaphatnád a f…@mat kis lotyó” – bocsánatot kért az MSZP-s

Bálint Imre nagyon csúnyán beszólt egy 19 éves lánynak, de gyorsan megtapasztalhatta, hogy az alpáriság a neten sem marad következmények nélkül. Az MSZP már etikai vizsgálatot is indított ellene.

A hetényegyházi képviselőjelölt számára nem politikai tevékenysége hozta meg az országos ismertséget – az önkormányzati választáson kikapott –, hanem az, hogy nekirontott a facebookon egy 19 éves lánynak. „Olivia Te meg bekaphatnád a f…@ mat kis hülye amiért így nyilatkozol…ránézésre…letérdelhetsz és szerethetsz …..ha mostál fogat…kis lotyó…” – ezt a nem túl szofisztikált megnyilvánulást vetette be Bálint egy parázs vitában, ami egy kacsacsőrű emlőssé operált férfiról szólt. Az internetezők persze azonnal felkapták a témát.

Az Indexnek Bálint Imre később elmondta, hogy folyamatosan hívogatják telefonon, de vállalja, amit tett. Meggondolatlan volt, hirtelen felindulásból írta a hozzászólást, amit azóta törölt is. Az igazából nem derült ki, hogy min húzta fel magát ennyire, azt mondta, nem túl rutinos internetező, de tanult ebből az esetből. Azt azért hozzátette, hogy Deutsch Tamás sem szokott finomkodni az interneten, de arra is számít, hogy a párton belül valamilyen büntetést fog kapni ezért. Bocsánatkérését mindenesetre a Facebookon is közzétette.

Az MSZP Bács-Kiskun-megyei elnökének péntek délutáni közleménye szerint etikai vizsgálatot indítanak Bálint Imre ellen. Mint Király József írja párttársuk ugyan magánemberként tette bejegyzését, de közösségük az ilyen durva és sértő kifejezésekkel nem tud azonosulni.

A férfi egyébként Hetényegyházán ismert vállalkozó, van egy cége, ami autómosó folyadékot gyárt, emellett repülőgéppilóta.

UPDATE! A lotyózó Bálint Imrét úgy tűnik, üldözik az újságírók. Ezt írta a Facebookon:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik