Az Európai Unió kutatási alapja által kínált széles pályázati választék ellenére a 6. Kutatási Keretprogram pályázataira jelentkezők csupán 12,7 százaléka új tagállambeli.
Az 2004. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények új felvételi lehetőségeket hirdetnek. A hivatalos tájékoztató és a képzési lista itt olvasható!
A svájci Roche gyógyszergyár az idei első félévben több mint megduplázta adózott eredményét a tavalyi első félévhez képest: profitja 127 százalékkal, 2,83 milliárd svájci frankra (1,99 milliárd euró) nőtt.
Míg az átlagjövedelmet Magyarországon 38 százalékos adókulcs terheli, addig az unió más országaiban a keresetnek nulla, vagy nagyon kicsi részét kell befizetnie a dolgozónak az államkasszába - írja a Népszabadság.
Folytatódnak a biztonsági problémák a Los Alamos-i laboratóriumban, ahol megerősítették, hogy a dolgozók számos titkos e-mailt nem védett e-mail hálózaton továbbítottak.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerdán reggel egy televíziós műsorban felszólította mindazokat, akiknek rokonuk civilként Irakban dolgozik, hívják haza hozzátartozóikat.
A magas hazai kötvényhozamok mellett nehéz dolguk van a tőzsdei cégeknek, ha részvénybefektetőiket versenyképes árfolyamnyereséggel szeretnék megörvendeztetni. A hazai kilátásokat a Fed döntései is erősen befolyásolják.
Az idei év első öt hónapjában 6,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest. A növekedés üteme azonban elmarad a tavalyi 8,9 százalékhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy pénzügyminisztériumi belső körirat szerint az önkormányzatok és a minisztériumok egy fillér támogatást sem kapnának a jövőre tervezett 6,5 százalékos béremelésre , az egészségügyi hozzájárulás csökkentését sem tervezik, a sztrájkbizottság szeptemberben vizsgálja meg, hogyan lépjenek.
A világ legnagyobb szoftvergyártója, a Microsoft Corp. bejelentette, hogy a jövőben negyedévenként fizet osztalékot, valamint egy egyszeri kifizetésről is határozott.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is kis mértékű árváltozásokra számítanak a budapesti részvénypiacon szerdán az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők.
A dániai Group 4 Falck és a brit Securicor fúziójának köszönhetően a magyarországi leánycégek várhatóan a biztonsági piac 30 százalékát fogják birtokolni - írja a Világgazdaság.
A nyersolaj szabadpiacán szerdán nem várható jelentős árelmozdulás azelőtt, hogy közzéteszik a nap folyamán az amerikai nyersolaj-és benzinkészletekre vonatkozó adatokat.
Kedden este New Yorkban napi mélypontra esett az euró a dollárhoz képest az amerikai Fed elnökének bejelentésére, hogy további, fokozatos kamatemelésekre kerül sor.
Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda kedden éjjel megállapította a felvételi ponthatárokat. Tájékozódjon a FigyelőNet összeállításából: hírek, linkek, előzmények és letölthető eredmények egy helyen.
A Pénzügyminisztérium (PM) adatai szerint az elmúlt 12 évben - az 1994-es, illetve a 2003-as és 2004-es kisebb növekedés mellett - ugyan folyamatosan csökkent a közszférában a teljes munkaidőben dolgozók száma, de így is mindössze 48,3 ezerrel dolgoztak teljes munkaidőben kevesebben 2004-ben állami alkalmazásban, mint 1992-ben.
Munkaidő szempontjából felzárkozhatunk nyugat-európához, hiszen míg ott növelni szeretnék, nálunk csökkenteni akarják a szakszervezetek a munkával töltött órák számát- írja a Napi Gazdaság
A két nagy kamara "csípőből utasítja el" a gyógyszerpiac újraszabályozásáról szóló koncepció megvitatását, holott még lenne néhány hét az álláspontok közelítésére - mondta az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) szóvivője az MTI-nek kedden.
Hőségriasztást jelentett be az Országos Mentőszolgálat, mivel az elkövetkező napokban várhatóan tartósan meghaladja a 30 fokot a hőmérséklet. A mostani figyelmeztetés azonban csak az első foka a hőségriadónak.