Belföld

5 százalékkal dolgoznak kevesebben a közszférában 1992 óta

A Pénzügyminisztérium (PM) adatai szerint az elmúlt 12 évben - az 1994-es, illetve a 2003-as és 2004-es kisebb növekedés mellett - ugyan folyamatosan csökkent a közszférában a teljes munkaidőben dolgozók száma, de így is mindössze 48,3 ezerrel dolgoztak teljes munkaidőben kevesebben 2004-ben állami alkalmazásban, mint 1992-ben.

A PM kimutatása szerint az idei tervadatok szerint a közszférában összesen 811,1 ezer alkalmazott dolgozik, míg a teljes foglalkoztatotti létszám 841,4 ezer fő, ami mintegy 5 százalékos csökkenés 1992-höz képest, viszont mintegy 38,5 ezres, csaknem 5 százalékos növekedés az eddigi 2002. évi mélyponthoz viszonyítva.

A teljes foglalkoztatotti körre nézve a csökkenés valamivel nagyobb mértékű, az 1992-es 939,1 ezres foglalkoztatotti létszámhoz képest a 2004-es 841,9 ezres szám csaknem 9 százalékos mérséklődés, a 2002-es mélypont pedig alig valamivel több 4 százalékkal kevesebb a 2004-es 841,9 ezer főnél.

2003-ban a közszférában teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbi 772,6 ezerről 784-re nőtt, majd 2004-ben 811 főre emelkedett.

Az elemi költségvetési beszámolók adatai alapján a közszférán belül a központi intézményekben az idén 296,2 ezren, a helyi önkormányzatoknál pedig 514,9 ezren dolgoznak, ez 13,5 ezer, illetve 13,5 ezer fővel több az előző évhez képest.

A közszférában a teljes foglalkoztatotti kört vizsgálva hasonló a tendencia: míg 2002-ben a létszám 806,9 ezer fő volt, 2003-ban 820,5 ezerre, 2004-ben pedig 841,9 ezerre bővült.

A PM honlapján közzétett adatok alapján március-májusban a foglalkoztatottak száma 3,89 millió, az első negyedévben 3,892 millió fő volt, ami 0,8 százalékos növekedés 2003 azonos időszakához képest, vagyis a közszférában csaknem négyszer gyorsabban bővült a létszám, mint általában a nemzetgazdaságban.

A közszférában dolgozott a foglalkoztatottak valamivel több, mint 20 százaléka.

A közszférában dolgozók közül az idei tervszámok alapján a legnagyobb arányban a köztisztviselők dolgoznak, számuk meghaladja az 553,9 ezret, ez 19,3 ezerrel több, mint 2003-ban.

A közalkalmazottakon belül a helyi önkormányzatok által alkalmazottak létszáma 434,3 ezer, a központi közigazgatásban pedig 119,6 ezren dolgoznak. Míg a központi intézményeknél 6,2 ezerrel, addig a helyi önkormányzatoknál 13 ezerrel több embert foglalkoztatnak, mint tavaly.

Az elemi költségvetési beszámolók adatai szerint a köztisztviselők száma 104,8 ezer, ez 800 fővel több, mint 2003-ban.

Az elmúlt évhez képest a választott tisztségviselők és az egyéb bérrendszerbe tartozó intézményeknél dolgozók száma csökkent csupán, a közszférán belül minden más jogviszony esetében növekedett a létszám.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik