Kiss Pál István kedvencei
Tévé: Animal Planet
Újság: HVG
Rádió: InfoRádió
Netes portál: Ügyfélkapu.hu
Könyv: Ken Follett: Tű a szénakazalban
Zene: Caramell
Hobbi: kertészkedés, síelés
– Régebben – még a tejipari időszak előtt – tíz évet dolgoztam a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ahol többek között karriertervezést tanítottam, és egy idő után elgondolkodtam a pályafutásom alakulásán. Sokszor ugyanis problémát jelent, hogy az egyetemi oktatóknak nincs gyakorlati tapasztalatuk a saját területükről. Így kerültem 1995-ben az akkoriban privatizált Hajdútej Rt. igazgatóságába. Másfél év után a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy szabad kezet adnak a magyar menedzsmentnek, ekkor lettem vezérigazgató. Az akkori cégből mára kinőtt Friesland Zrt. üzemi eredménye most akkora, mint a társaság 1995-ös teljes árbevételének a fele, azaz 4,5 milliárd forint. 2001-ben a nálunk sikeresnek bizonyult modellt alkalmaztuk Romániában is, engem pedig kineveztek regionális igazgatónak. Ez nagyon jó volt, csak kevés idő jutott a családra… Egyébként, amikor a céghez kerültem, már akkor mondtam, hogy előbb-utóbb szeretnék visszatérni az oktatásba. Mivel az állami intézmények bürokratikus rendszere nem vonzott különösebben, ezért jöttem a privát iskolaként működő BKF-hez.
– A frieslandos időkre visszatérve: próbálták külföldön is elterjeszteni a nemzeti büszkeségünknek számító Túró Rudit. Mennyire kaptak rá más országokban erre az édességre?
– Volt, ahol sikert értünk el és volt, ahol nem. A Pöttyös nagyon jó termék, de tudomásul kell venni, hogy egyes országokban idegenkednek a túró és a csokoládé párosításától. Ez nekik olyan lehet, mint amikor én a 80-as évek vége felé az NDK-ban jártam, ahol az utcán csokigömböket árultak. Nagyon éhes voltam, és gondoltam, hogy veszek ebből a sütiből. Amikor beleharaptam, akkor derült ki, hogy ez egy csokoládéba mártott alma… Probléma az is, hogy amíg a nyugati élelmiszereknek van presztízsük idehaza, addig ez keletről visszafelé nem mindig működik. Ez ugyanígy van más országoknál is: a magyar élelmiszerek fogadtatása jó Romániában, fordítva viszont nem, de a románok sem szeretik a török ételeket.
– Márciusban miért került bele az iskola nevébe az „üzleti” jelző?
– A BKF fő csapásiránya továbbra is a kommunikáció marad, az üzleti és kommunikációs tantárgyak összekapcsolásával viszont egyediek lehetünk az oktatási piacon. Ezzel tudjuk magunkat kiemelni a többi főiskola közül.
– Erre nem azért volt szükség, mert a kommunikációs oktatásban túlképzés van Magyarországon?
– Az újságírás és a média szakunk esetében jelenleg az a helyzet, hogy nem tudunk elegendő gyakornokot adni a jelentkező cégeknek. Elképzelhető, hogy túlképzés van, ezért majd nyilván letisztul a piac, és abba az iskolába mennek a hallgatók, ahol a munkaerőpiacon hasznosítható tudást kapnak.
– A BKF-et érinti az úgynevezett „InterCity professzorokkal” kapcsolatos korlátozás, ami azt jelenti, hogy ezentúl az oktatók csak egy egyetemen vagy főiskolán vállalhatnak munkát?
– Igen, minket is érint. Vannak érvek a szigorítás mellett és ellene is. Valóban nem szerencsés az, hogy ha valaki leadja az óráját, és máris rohan egy másik iskolába tanítani, ezért az előadásokon kívül semmilyen kapcsolata nincs a diákokkal. De vannak olyan speciális tantárgyak, például nálunk a kontrasztív országtanulmányok, amihez kevesen értenek. Amennyiben a diákoknak jót akarok, akkor specialistát hívok. Az viszont nem járható út, hogy felveszek valakit csak azért, hogy vigyen öt tantárgyat, amelyből igazából csak egyhez ért.
