Autós, női, horgász, gyermek honlap – e speciális témájú, kisebb közönségű oldalak jó részének működtetése nem kifizetődő.#<# Pedig az ilyen, egyenként kevésbé látogatott kis felületek rejtett tartalma együttesen csaknem annyi letöltést eredményez, mint a nagy portáloké; okos szervezéssel így ezeken is hatékony reklámokat lehetne elhelyezni. A kis site-ok gazdaságosságának fokozásában a kulcskifejezés a networképítés: ennek során a szétaprózott tartalmakat csokorba szedik, hogy aztán együtt - vagy legalábbis témák szerint csoportosítva - értékesíthessék azokat. A Prim-csoport tulajdonában álló Adverticum Rt. az ilyen networkök értékesítésére szakosodott; hálózata mára több mint száz site-ból áll. „Sok értékes portált fenntartó cégnek nincs kapacitása hirdetésszervezésre, az ügynökségeknek pedig egyenként nem foglalkoznak a kis oldalakkal. Mi a kettő között közvetítünk, és biztosak vagyunk abban, hogy így új piacra törünk be” – mondja Kincses Anikó, az Adverticum Rt. ügyvezetője. A cég az idén az online hirdetési piac 4-5 százalékát szeretné majd ily módon megszerezni, amely a hirdetési tarifákból lecsípett százalékokból 100-150 millió forint árbevételt jelenthet. A Magyar Reklámszövetség honlapján található információk szerint az online reklámköltés 75 százaléka az öt legnagyobb médiatulajdonoshoz – vagyis a top 5 honlaphoz – kerül. Ugyanakkor több száz is lehet a network-tagként számításba vehető oldalak száma. „Már jelenleg is napi 1,5-2 millió oldal-letöltés jellemzi az Adverticum Networköt, ez pedig a két legnagyobb online médiummal azonos nagyságrend. A hálózat tagjainak száma ráadásul háromhavonta megduplázódik” – állítja Kincses Anikó. Az adnetwork nem egyenlő az ismert horizontális portálok által szervezett hálózat jellegű együttműködéssel. Míg ugyanis ott a tartalom bővítéséhez mindenből egy-egy kell csupán, az Adverticum által fejleszteni kívánt hirdetési hálózat tudatosan vállalja, hogy több autós oldal, sok hírportál, tucatnyi gazdasági site vagy a szórakoztatást kínáló weboldalak tömege kerüljön be a hálózatba. Felmerül a kérdés: miért nem épültek ki már korábban az online networkök? Kincses Anikó szerint azért nem, mert a felületeket csak az tudja értékesíteni, aki egyrészt teljesíti a hirdetőknek a reklámkampány lebonyolítására vonatkozó kívánságait, másrészt pedig hiteles adatokkal igazolja a letöltések számát. Erre pedig csak azok a vállalkozások képesek, amelyek egy speciális szoftverrel, úgynevezett adserverrel rendelkeznek. Az Adverticum ilyen cég, a Prim érdekeltségeként használja a tulajdonosok által évek óta fejlesztett adservert. Kincses Anikó elmondta: a tény, hogy saját adservert használnak, azt jelenti, hogy ők gazdaságosan működhetnek, szemben esetleges „networkölő” versenytársaikkal, amelyek a szoftvert megvásárolni, vagy bérelni kényszerülnek. A legnagyobb nyugati adserver szolgáltatók – a RealMedia, a DoubleClick, vagy a 24/7 Media – ezért mind próbálkoznak hálózatok építésével, és bizalomerősítésre is van mód, ha a network-építő független auditorral is megméri a forgalmat. Jó ötletnek tartja a networkölést Farkas Sándor, az Active Agent médiaügynökség ügyvezetője. Szerinte nagy előny, hogy a médiaügynökségnek nem tucatnyi céggel, hanem csak a network ügynökségével kell tárgyalnia. Ugyanakkor az Active Agent például 2001-ben 150 szájtnál hirdetett, amelyek csak 18 különböző kiadóhoz kapcsolódtak. Így tehát a koncentrált tárgyalás lehetősége számukra nem jelentett előnyt. Farkas Sándor úgy látja, e networkök talán különböző témakörök mentén csoportokként, külön tematikus csatornaként adhatók el. Ahhoz, hogy a szolgáltatás kifizetődővé váljon, szerinte idő kell. „Nagyobb internetpiacra van szükség ahhoz, hogy egy-egy ilyen csatornafelület jól működjön. Ma még egy átlagos online reklámkampány büdzséje éppen hogy elég a brand site-okra” – mutat rá. Ezért is reális lehetőség Kincses Anikó szerint az úgynevezett „run-off” network, amelynek használatával a hirdető nemcsak bizonyos oldalak, hanem célzás nélkül a teljes internet közönségét akarja megfogni. Ahelyett pedig, hogy a drága brand site-okon hirdetne, minden tematikus csatornán egyszerre helyezi el reklámjait. „Így egy fő elérésnek költsége a tévés hirdetésekéhez hasonlóan kedvező” – mondja. Az ilyen kampányokra elsősorban az FMCG szektorból lehet számítani.
- 19:25 Kós Hubert elverte az Eb-mezőnyt, de az egyéni csúcsára is csak a fejét csóválta
- 18:54 Több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva Oroszország az ENSZ szerint
- 18:52 Fidesz-KDNP: Baka András méltatlan Magyarország köztársasági elnöki tisztségére
- 18:22 Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt
- 18:01 Schultz Nóra az államfői szűzbeszédről: Baka András az ellenzéki szavazóknak is tett gesztusokat
- 17:59 Dessewffy Tibor: Labradorok a nirvánában – kik és hol hisznek az AI-ban?
- 17:47 Akarata ellenére kerülhetett a kábítószerrel megpakolt autóba a drogkereskedelemmel gyanúsított volt MKKP-s pécsi politikus
- 17:44 Letartóztattak két magyart Lengyelországban
- 17:19 Flander Lilla: Négy hete szellemként élem a mindennapjaimat, először végre azt éreztem, hogy élek
- 17:10 A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
- 16:50 „Fideszes és KDNP-s politikusokat juttattak érdemtelenül fokozathoz” - vizsgálat folyik a Filozófia Doktori Iskolával kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetemen
- 16:49 „Mindenki döntse el maga, vajon ki lehet az, aki szánalmasan vergődik” – korábbi játékosát szidta a Vidi edzője, a válasz sem maradt el
- 16:27 Itt a drónfelvétel az 500 focipályányi sajókápolnai tűzesetről
- 15:37 Több mint 260 ukrán gyereket próbáltak terrorakciókra beszervezni az orosz titkosszolgálatok
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 10:00 Döntött a parlament: előbb távozhat a hivatalából a legfőbb ügyész
- 14:05 Nagy I-betű volt a kicsi helyett, nyolc milliót bukott a cég
- 11:13 „Amennyiben a kolléganők fehérneműjére kíváncsi, ahhoz sajnos külön adatigénylést kell benyújtania” – muszlim pokollal fenyegetett meg egy újságírót a kápolnai polgármester
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 14:42 Molnár Áron Orbánról: Rakijázik a trombitafesztiválon, előtte a vébén hesszel milliókért, miközben a jogállamiság végéről hadovál – ez az egész csak játék volt neki
- 17:10 A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
- 10:10 Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát
- 14:22 Szakértővel vizsgáltattuk meg a Velencei-tó vizét: jelenleg a közcsatornába sem szabadna beleengedni
- 10:54 A Fidesz nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
