Halál a WTO-ra! A WTO megöli az embereket – ilyen jelszavakkal vonultak a globalizáció-ellenes programot hirdető Peoples’ Global Action csoport tagjai Seattle-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tavaly novemberi ülése elé tüntetni. Véleményükkel korántsem maradtak egyedül – világszerte környezetvédő csoportok, szakszervezeti szövetségek és militáns fogyasztóvédelmi szervezetek fejezték ki szolidaritásukat. A cseppet sem visszafogott utcai demonstrálókkal nem éppen kesztyűs kézzel bántak a rendfenntartó erők: a gazdaságdiplomáciai csúcsnak beharangozott esemény minden bizonnyal “seattle-i csata” néven vonul be a diplomáciatörténetbe.
Az agressziót kétségkívül a félelem szülte. A legfélelmetesebb az, amit nem ismerünk. Márpedig a globalizáció fogalmát – bár sokan tettek rá kísérletet – még senkinek sem sikerült szabatosan meghatároznia, következményeit pontosan felmérnie.
Ami biztos: a fénysebességgel zajló folyamat sorra dönti le azokat a természetes geográfiai, illetve mesterséges gazdasági gátakat, amelyek a tőke, az áruk és szolgáltatások, valamint a munkaerő szabad áramlása elé hagyományosan tornyosulnak. A globalizáció jelenségének leginkább megfogható formája az alig-alig korlátozható tőkeáramlás, valamint a korlátozhatatlan információáramlás.
A tőke korábban soha nem látott gyorsaságú és ütemű megtérülést keres. A korszerű adat- és információáramlási rendszerek pedig minden korábbinál gyorsabb és alaposabb döntéselőkészítést és hozatalt tesznek lehetővé – következésképpen növelik a hatékonyságot, legyen szó akár befektetésekről, akár logisztikai, munkaszervezési feladatok ellátásáról.
A globalizáció újrarendezi a gazdaságszervezeti kapcsolatrendszereket: minden korábbinál tőkeerősebb és befolyásosabb vállalatcsoportok jönnek létre a végeláthatatlan fúziós hullámok során. Ezt a lényegileg új értékteremtési láncot ma Amerika-szerte Új Gazdaságnak nevezik (Figyelő, 2000/5. szám), és sokan hajlamosak arra, hogy hollywoodi sikertörténetként állítsák be. Pedig az amerikaiak maguk is tartanak tőle.
Röviddel a “seattle-i csatát” követően amerikai laptársunk, a populizmussal nem vádolható Business Week ezerfős lakossági mintán felmérést készítetett arról, hogy az amerikai átlagpolgár miként viszonyul a szabad kereskedelem és a globalizáció jelenségéhez. Az eredmény nem meglepő, de megrázó: Amerika fél.
A megkérdezettek 79 százaléka azzal ugyan egyetértett, hogy az amerikai gazdaság növekedésének motorja a termelékenység soha nem látott felfutása. Ám a válaszadók 75 százaléka úgy találja, hogy a növekvő gazdaság haszna egyenlőtlenül oszlik el a társadalomban; 69 százalékuk szerint pedig az üzleti élet igencsak keveset tesz azért, hogy az átlagember életszínvonala érezhetően emelkedjen. Az amerikaiak sokkal pozitívabban állnak a globalizáció jelenségéhez, mint a magyarok. Ők fogyasztóként profitálnak ebből a jelenségből, amely az amerikai vállalatok számára is kedvező (65-65 százalék). Ezzel szemben a magyaroknak csak 36 százaléka véli úgy, hogy a globalizáció fogyasztóként hasznot hoz a számára, s csak 35 százalékuk gondolja, hogy az ország számára is hasznos jelenségről van szó. Mindazonáltal a megkérdezett tengerentúliak 52 százaléka kifejezetten szimpatizált a seattle-i tüntetőkkel. (Ezt a kérdést a magyaroknak azért nem tettük fel, mert felmérésünk a WTO-tanácskozás után négy hónappal készült, s feltételeztük: honfitársaink alig ismerik a szervezet körüli vitákat. Feltételezésünk annyiban igazolódott, hogy a megkérdezettek 63 százalékának fogalma sincs arról, eszik-e vagy isszák a Világkereskedelemi Szervezetet.)
Az amerikai felmérés olyan érdekesnek bizonyult, hogy a Figyelő megbízást adott a Marketing Centrumnak arra: készítsen összevethető kutatást a hazai lakosság körében. (A magyarok aggodalmairól szóló felmérést lásd külön – részletesebben pedig az interneten: www.figyelo.hu.)
Ha az amerikaiak félnek, akkor a magyarok rettegnek – felmérésünkből ez a következtetés szűrhető le a legkönnyebben. A válaszadók döntő többsége lényegesen sötétebben látja a jövőt, mint az amerikaiak. Ez érthető is, hiszen a hazai gazdaság nem túl régi fellendülésének gyümölcseit az itteni polgárok kevésbé érzik, mint a tengerentúliak a maguk jóval régebbi és sokkal stabilabb növekedését, amely eleve magasabb bázisról indult.
Nagy különbség azonban, hogy Amerika sokkal inkább bízik üzletembereiben: míg az ottani megkérdezettek 84 százalékának van több-kevesebb bizalma vállalkozóiban, addig a magyaroknak mindössze 55 százaléka szavaz bizalmat a társadalom e csoportjának. Az is igaz azonban, hogy a mai helyzethez viszonyítva az amerikaiak tíz évvel ezelőtt jobban bíztak az üzleti életben; persze még így is sokkal kevésbé csalódtak, mint a magyarok. Utóbbiak között a 18-29 évesek, de még a 30-45 évesek is kevésbé borúlátóak, mint az idősebbek, az átlagosnál szegényebbek és a kevésbé iskolázottak.
Egy esetben a magyarok kedvezőbben álltak a világban zajló folyamatokhoz, mint az amerikaiak: a más országokkal kötött kereskedelmi megállapodásokat a megkérdezetteknek csupán 26 százaléka tartja hátrányosnak a hazai fogyasztók és munkavállalók számára, míg Amerikában ezt a véleményt kétszer ekkora arányban fogalmazták meg.
Felmérésünk, “melléktermékként”, pártpolitikai preferenciákra is rákérdezett, így nem elhanyagolható információkkal szolgált: mindenekelőtt azzal, hogy a Fidesszel és az MDF-fel rokonszenvezők – az SZDSZ-szimpatizánsokkal együtt – lényegesen nyitottabbak az üzleti világ értékrendje és érdekei irányában, mint az MSZP-hívek, akiknek a preferenciaértékei nem egyszer közelebb estek a kisgazdákéhoz, de még a MIÉP-esekéhez is, mint a fentebbi pártokéhoz. A sors fintora, hogy a WTO ismertsége a MIÉP-szimpatizánsok körében kiugróan magas – nyilvánvalóan azért, mert a világszervezet átvette azt a vudu-bábú szerepkört, amelyet korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank töltött be.
A felmérésből egyértelműen kiderül, hogy minél inkább képes valaki a társadalmi helyzeténél fogva személyesen is integrálódni a nemzetközi folyamatok által meghatározott világba, annál kevésbé táplál félelmeket ezen folyamatok iránt. A magyar társadalom aggályait a globalizáció, a nemzetközi gazdasági verseny és a külföldiek magyarországi gazdasági szerepével kapcsolatban már csak azért is érdemes alaposan feltárni, mert az elfojtott félelmek agressziót szülnek. Haider ante portas… –