Mindvégig kiélezett szakmai és politikai viták övezték a tavaly nyáron elfogadott nyugdíjreformcsomagot. Radikális változás készült, amely alapjaiban érintette és kívánta megváltoztatni a rendszer valamennyi elemét. A nyugdíjreformmal kapcsolatos szakmai viták érvrendszerében az idő előrehaladtával egyre hangsúlyosabban jelent meg a bevezetés időzítésének kérdése. A reformot ellenzők, illetve bírálók (joggal) arra hivatkoztak, hogy nem elég az idő a felkészülésre és az átállásra. Ugyanakkor érezhetően nagy nyomás nehezedett a törvény-előkészítőkre annak érdekében, hogy a törvénycsomagot még a nyári törvényhozási szünet előtt elfogadják. Az 1998 januárjától induló új intézmények megerősödésére mindössze néhány hónap állt rendelkezésre. Mintha csak abban bíztak volna a reformokra igennel szavazók, hogy a dolgok így visszafordíthatatlanná válnak.
A reformcsomag négy eleme közül a leglátványosabb kétségkívül a magánnyugdíjpénztárak megjelenése volt. A tőkefedezeti rendszer bevezetésével megszűnt a felosztó-kirovó elv kizárólagossága, visszaszorult a tb, miközben rákényszerült nyilvántartási rendszerének modernizálására. A belépést választók várakozáson felül magas – mintegy egymilliós – száma vélhetően inkább az ügynöki munka hatékonyságának és a sok esetben több milliárdos nagyságú marketingkiadásoknak köszönhető, mint a kincstári propagandának. Az egyéni számla nyomon követhetősége és a tőke örökölhetősége vonzóvá tette ezt a magánintézményi háttérrel működő, emiatt egyúttal kockázatosabbnak is tűnő konstrukciót, ahol nincs tere a szolidaritásnak, és mind a tőke, mind a nyugdíjak növekedését egyedül a befektetések nettó eredményei határozzák meg.
Lényegesen kisebb publicitást kapott a reform azon igen lényeges sajátossága, hogy szokatlanul előrelátóan 15 évre előre és még azon is túl meghatározta a nyugdíjrendszer valamennyi elemét, a nyugdíjszámítás és a nyugdíjak emelésének majdani módját. A nyugdíjak – szemben a harminc éven át megszokottal -, meglepően szoros összefüggésben fognak állni az életkeresetekkel. Előre meghirdették és törvénybe foglalták az átlagos életkereset és a majdani nyugdíj viszonyát meghatározó szorzószámot, azaz az úgynevezett helyettesítési arányt is. Nyugdíj csak a járulékfizetéssel lefedett időszakokra jár majd az új szabályok szerint. Gondoljunk bele: ha nem fizet utánam a cégem tb-járulékot/tagdíjat, nem lesz nyugdíjam, vagy alacsonyabb lesz, mint amekkora megilletne. Nehezedhet-e ennél nagyobb alulról jövő nyomás a munkáltatókra a járulék, illetve a tagdíj befizetésére? A tradicionálisan csekély magyar járulékfizetési kedv ezzel a változással mintegy automatikusan motiváltabb lett, miközben persze még nem alakultak ki a biztosítottak érdekvédelmét ellátó szerveződések. Mindez radikális változást hoz a jelenlegi rendszerhez képest, bár tagadhatatlanul kisebb teret hagy a társadalmi szolidaritásnak és a jövedelem-újraelosztásnak. Változik a nyugdíjrendszer eddig megszokott intézményi rendszere is, a tb mellett magánintézmények jutnak szerephez.
El lehet képzelni, hogy milyen nehezen alakult ki konszenzus akár szakmai, akár politikai téren a nyugdíjreform kérdésében. A rendszer változása rövid távon komoly kellemetlenségekkel jár – elég a társadalombiztosítási nyugdíjalap amúgy sem elhanyagolható hiányára gondolnunk, onnan a dolog természetéből következően hiányzik a magánnyugdíjpénztárakba befizetett pénz. Az egyébként előre prognosztizált hiány ténye vagy mértéke azonban nem szolgáltathat okot a kézi vezérlés rutinszerű bevetésére, hiszen éppen az új rendszer vezethet el hosszú távon a tb-alapok hiányának megszűnéséhez, ami a bevezetésnek egyébként a legfőbb indoka volt. A nyugdíjcélú előtakarékosság állami támogatása adó- és tb-kedvezményekkel meghozta a várt eredményeket: már az önkéntes nyugdíjpénztárak is jelentős sikereket könyvelhettek el az utóbbi négy-öt évben. E támogatás is hozzájárul azonban a tb hiányához, a kedvezmények ténye és mértéke évek óta nyilvános vita tárgya. Mind a tagok, mind a szolgáltatók rettegve várják az újabb változtatásokat. A szabályozás módosításának lehetősége önmagában kelt bizalmatlanságot és bizonytalanságot. Ha valami, hát éppen a nyugdíjrendszer az, ami kiszámíthatóságot követel. Minden embernek joga van ahhoz, hogy megtervezhesse öregkorának anyagi biztonságát.
A magyar “szabályozóváltoztatási” gyakorlat megtörését nem lehet eléggé méltatni. Eleddig úgy tűnt, a gazdasági környezet hosszú távú stabilitásával, kiszámíthatóságával szembeni elemi elvárásoknak a nyugdíjreform mindenképpen eleget tesz. A mostanában meglebegtetett felülvizsgálat eddig a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságának eltörlését és a jelenleg 6 százalékos tagdíj előre meghirdetett évi 1-1 százalékpontos emelésének elmaradását nevesíti. De vajon ér-e annyit a várhatóan csekély bevételi többlet, mint amennyit a kiszámíthatóság feladása jelent?
(A szerző Raiffeisen Unicbank nyugdíjpénztári üzletágának vezetője)
