Deák Imre

– Március elsejétől igazgatja a Danubius Hotels Groupot. Elárulja, milyen birodalmat vett át Betegh Sándortól, és mik a fejlesztésre vonatkozó elképzelései?

– Tizenöt éve állok a kormányrúd mellett vezérigazgató-helyettesként, váratlan meglepetés aligha érhet a birodalmat illetően. Egy jó karban lévő, 5570 magyarországi, 920 csehországi, 1520 szlovákiai, 400 romániai és 365 londoni szobát működtető szállodaláncot vettem át. Feladatomnak tekintem, hogy az eddiginél karakteresebben jelenjünk meg a köztudatban. Olyan gyógyszállókat üzemeltető láncként, amely nem csupán gyógyvizes medencéket biztosít, hanem a gyógyulni vágyóknak orvosi felügyeletet is. Mivel „medical spa” megkülönböztető jelzővel nem működik szállodalánc Európában, én erre a címre pályázom. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy a szállók nem pusztán ortodox gyógyellátásokat nyújtanak: a korral lépést tartva a wellness-, a sport- és a szépészeti szolgáltatások felé is nyitunk.

– A tervek mellett a székfoglalónak része az évértékelés is. A statisztika szerint a rendszerváltás utáni legsikeresebb esztendejét zárta tavaly a magyar turizmus, mind a vendégszámot, mind a bevételeket tekintve. Egyetért ezzel?

– Nem vagyok elégedetlen a 2005-ös évvel. A fővárosi hotelek forgalma a fapados légi közlekedés hatására felpörögött, a gyógyszállók vendégéjszakáinak számára se lehet panasz. Utóbbi már nagyon kellett, komoly megrázkódtatást okozott ugyanis a német beutazópiac megrendülése. Azért volt különösen nehéz ezt a sokkot túlélni, mert a Széchenyi Tervvel megháromszorozódott a szálláshelyek száma, amivel a kereslet közel sem tartott lépést. Az egyensúly most kezd talán helyreállni, igaz, a rosszul menedzselt Balaton megmentésére még senki nem szállított vészforgatókönyvet. Ezzel együtt azt mondom, biztató év volt.

– Még javában zajlik idegenforgalmi berkekben a hátlapogatás, midőn az ellenzék már figyelmeztet: a statisztika csalóka, nem mutatja meg a bajokat. Vagyis azt, hogy Budapesten és néhány kiemelt üdülőkörzeten kívül azért komoly problémák mutatkoznak. Ön mit mond erre?

– Azt, hogy én nem szállodaépítésre adtam volna a Széchenyi Terv vissza nem térítendő támogatásait, hanem infrastrukturális fejlesztésekre. Elvégre az állam feladata nem az, hogy a piaci szereplőknek segítséget nyújtson, hanem hogy sportcentrumokat, utakat építsen. Sétált már végig Hévízen este? Egy pillanatig se bánja, dögunalom.

– Máris visszavonom az összes hévízi foglalásom… Hacsak a turizmusról szóló törvény, amelynek tervezetét májusra ígérik, nem hoz változást ott is. Mit vár a jogszabálytól?

– Azt, hogy tisztázódnak a játékszabályok, és meglesznek végre a turizmus jogi keretei. A jelenleg érvényben lévő, spóraszerű szabályrendszer ugyanis meglehetősen elavult.

– Akárcsak a hazai gyógyszállók többségének értékesítési stratégiája, legalábbis a szakemberek szerint. Önök például mivel teszik vonzóvá a nyugat-európai biztosítók számára, hogy a külföldi betegeket ide hozzák gyógyulni?

– A külföldi vendégek idecsábításakor a helyben lévő szállókkal is versenyzünk, így csak az árainkkal tudunk operálni. Marienbadi szállodáinkba egyébként a biztosítók révén sok német vendég jön – igaz, az egy kőhajításnyira van Németországtól. Az árakon kívül a különleges szolgáltatások hozhatnak kedvet a hoteljeinkhez. A Pöstyén melletti Smrdakyban lévő, szlovákiai szállodáink sós vize például olyan, mint a Holt-tengeré. Igaz, napsütésből nem jut annyi, de lámpákkal fokozzuk a hatást.