A sima koalíciós győzelemnek megítélésünk szerint három meghatározó oka volt:
1. Gyurcsány Ferenc személyes politikája. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2004 őszén, kormányfővé választásakor – különösen a gazdaságpolitikában – hibát hibára halmozó kormányt (és rossz állapotban lévő pártot) vett át elődjétől. Gyurcsány kockáztatott, új stílust honosított meg – és nyert. Az addigi sodródás helyett a szocialista pártnak néhány hónap leforgása alatt lett arculata, célja, víziója. A szégyenlős „rózsaszínt” tűzpirosra cserélték, a védekező pozíciót hátrahagyva offenzív politizálásba kezdtek. A kormányfő inspirálta a pártot, erős modernizációs retorikája pedig a piacok és a gazdasági szereplők szemében is feledtette a magas költségvetési hiányt, illetve az ésszerűtlen állami gazdálkodást. A választások közeledtével egyre többen hitték el Gyurcsánynak, hogy változtatni akar, tudja mit kell tenni, csak ideje nem volt, hogy belekezdjen a nagyobb átalakításba. Majd a választások után.
2. Az ellenzéki alternatíva hiánya. A Fidesz-MPSZ politikájában éppen az ellenkező tendenciákat figyelhettük meg, mint a szocialista párt esetében. Múlt nyáron még a jobboldalnak állt a zászló, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége és a gazdasági szereplők is úgy vélték: a szocialista-szabad demokrata koalíció túl sokat hibázott, nem érdemli meg az ismételt kormányalakítást. Aztán eljött a választási stratégiák, programok készítésének időszaka, és kiderült, hogy a Fidesznek nincs igazán életképes, megvalósítható alternatívája a gazdasági problémák kezelésére. A jobboldal vezető ereje végig a jóléti populizmus csapdájában vergődött, azt gondolván, hogy újrapörgethető a négy évvel ezelőtti kampány, amelyben a szocialista ígérgetéseknek, a voksolást követően – az őszi önkormányzati választásig – pedig az osztogatásnak valóban nagy szerep jutott. Csakhogy közben az ország és az MSZP is fejlődött; a rivális oldalon a pénzosztó ígérgetések mellett megjelent a modernizációs jövőkép. A Fidesz egyedül maradt a példátlan ígéretdömpinggel, a teljes foglalkoztatást és államosított gazdaságot vizionáló múltba beszélésével. Nem tudott és/vagy nem akart stratégiát váltani, sokak – így a gazdasági szereplők többségének – szemében ellenfelénél hiteltelenebbé vált.
3. Eltérő koalíciós stratégiák. A baloldal idejekorán felismerte, hogy a kormányzásához szükséges többség érdekében továbbra is szüksége lesz az SZDSZ-re. A két párt a közös pontokat hangsúlyozta, az együttes kormányzás képességét és szándékát mutatták a választóknak. Ezzel szemben a Fidesz az egypárti jobboldal stratégiáját követte, megpróbálván eljelentékteleníteni a Dávid Ibolya vezette MDF-et. Ezzel a nagyobbik ellenzéki párt szövetséges nélkül maradt. Ebből a zsákutcából az első forduló után, az MDF váratlan parlamentbe kerülését követően, már nem lehetett kikecmeregni.
A választást megnyerte a koalíció, de a neheze csak most kezdődik. A második Gyurcsány-kormány egyfelől a győztesek optimizmusával, másfelől a kényszerek erejével küzdve kezdheti négyéves munkáját. Mindenképpen történelmi lehetőség előtt áll. Először ismételhet egy kormány a rendszerváltás óta, a parlamenti többség stabil, így a tetterősnek látszó miniszterelnöknek egyértelmű felhatalmazása van arra, hogy hozzákezdjen az államreformhoz. Ha lesz világos politikai akarat a változáshoz, akkor a jövő évtől ezek katalizátoraként megnövekedett uniós támogatások szolgálhatnak.
A szocialistáknak és a szabad demokratáknak az elmúlt négy év hibás gazdaságpolitikai döntéseinek korrigálását haladéktalanul el kell kezdeniük. Az utóbbi napokban az üzleti szféra majd’ minden releváns szereplője a korábbiaknál egyértelműbben foglalt állást amellett, hogy a politikai és a gazdasági élet szereplőinek össze kell fogniuk egy versenyképesebb Magyarország érdekében. Nem lehet a magánszektor „privilégiuma” a teljesítményelv, a közszférát is modernizálni kell. Ellenkező esetben kedvezőtlen piaci reakciókkal, az Európai Unió ismételt figyelmeztetésével, az ország leszakadásával számolhatunk.
Ha jól politizálnak, a lehetőségek mellett e kényszerek is a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista reformszárny kezére játszhatnak. Amennyiben sikerül az állami feladatokat újradefiniálni a hatékonyság és a méltányosság elveinek megfelelően, akkor valóban „reformkor” jöhet. S akkor – de csakis akkor – igaz lesz, hogy a szocialisták győzelmével az ország is nyer.
